Index Vakbarát Hírportál

Ősrégi és pofonegyszerű trükkel sikkasztották el Ghánában a vb-pénzt

2014. szeptember 14., vasárnap 08:17

Már a világbajnokságon is inkább a pénzről szólt Ghána szereplése, mint a játékról, hiszen repülővel és páncélutóval vitték utánuk a prémiumot, hogy a játékosok ne sztrájkoljanak, de úgy tűnik, hogy a gyenge szerepléssel sem ért véget botrány az afrikai ország szövetsége körül.

Nem elég, hogy péntek délelőtt kirúgták a szövetségi kapitány Kwesi Appiah-t, egy ghánai lap lehozta, hogy tudomásuk szerint 90 ezer dollárt (nagyjából 22 millió forint) sikkasztottak el a világbajnokság alatt a csapatot kísérő szurkolók étkeztetésén.

A cateringgel megbízott cég szerint ugyanis eredetileg 34 ghánai cedi volt a napi három étkezésre fordítható összeg, ők ennyiből is dolgoztak, ám a vb után elkészített számlákon már 35 amerikai dollár szerepelt a napi adagok mellett. A kettő különbözete pedig 90 ezer dollárt tesz ki.

A Ghánai Futballszövetségtől Horace Ankrah-tól várták a magyarázatot arra, hogy sikerült így átváltaniuk a két pénznemet, de az eseményekért, pályákért és logisztikáért felelős osztály vezetője nem tudott mit mondani az újságírók kérdésére.

Rovatok