Index Vakbarát Hírportál

Lassan minden kapus azt hiszi, tud cselezni

2014. november 29., szombat 15:36

Amióta a bayernes Manuel Neuer cselezésekkel dobja fel kapusteendőit, egyre több hasonlót látni, nemrég egy szlovén kapus is azt hitte, hogy simán le tudja cselezni az őt támadó védőt (nem jött össze), most pedig a West Bromwich Albion kapusa akart trükközni az Arsenal ellen. 

Az angol bajnoki első félidejében a WBA-s Ben Foster kapta a labdát, nem bombázta ki egyből, el akarta húzni az arsenalos Giroud mellett, az egész ott romlott el, hogy a megolt labda a sípcsontjára pattant, onnan pedig a francia támadóhoz. Az volt a szerencséje, hogy az Arsenal-játékos nem tudta kihasználni a helyzetet, túl éles volt a szög, úgyhogy tekerése nem ment be. Foster nem győzött bocsánatot kérni a csapattársaktól, miután megúszta a dolgot. 

Ben Foster Epic Fail Skills

Volt azért egy nagy védése is az első félidőben, úgyhogy 0-0-val mentek a szünetre, aztán a WBA egészen a 60. percig tartotta magát, amikor Cazorla beadása után Welbeck erősen a léc alá fejelt. 

A meccs végét megnyomta a hazai pályán játszó Albion, közel jártak a gólhoz a 80. percben, Berahino a lécre fejelte a labdát, a 90. percre pedig még egy veszélyes Gardner-lövés is jutott, de az Arsenal meg tudta őrizni az előnyét. 

Eredmény:

West Bromwich-Arsenal 0-1

Rovatok