Kolumbia még sosem teljesített olyan jól a vébén, mint idén, de a sorozatos győzelmekért komoly árat fizetnek: az utcai ünnepségeken eddig tizennyolcan haltak meg, köztük egy 14 éves. Hiába tiltották be az alkoholt, a győzelmi mámorban mindig előkerül egy-egy fegyver, ami rosszul sül el. Az ország utoljára 1994-ben ért el komoly sikert a világbajnokságon, akkor egy focistának kellett meghalnia, valószínűleg azért, mert beleköpött a drogbárók levesébe. A biztonsági helyzet azóta sokat javult, de az újraválasztott Santos elnöknek még hosszú utat kell megtennie a lázadókkal való kiegyezésig.
Kolumbia Uruguay elleni győzelmével elsőként biztosította be a negyeddöntőben való szereplését. Ezzel története legnagyobb sikerét érte el a világbajnokságon, hiszen 1990-ben a nyolcaddöntőben kiesett, miután Kameruntól kikapott a hosszabbításban. A nyolc közé eddig még sohasem jutott be. A kolumbiaiak annak ellenére nagyon jól szerepelnek, hogy legnagyobb sztárjuk, Falcao sérülése nem jött rendbe, így őt el sem hozták a tornára.
A válogatott argentin kapitánya, José Pekerman nem veszített eddig pályafutása alatt világbajnoki meccset, 2006-ban hazáját irányította a világbajnokságon, a nyolc között tizenegyesekkel bukott Németország ellen. A kolumbiai válogatott továbbra is százszázalékos, James Rodriguez vezeti a góllövőlistát, a negyeddöntőben viszont papíron a brazilok az esélyesebbek.
Kolumbia életében a futball különösen a '90-es évek elejétől vált fontossá: 28 éves kihagyás után ekkor jutottak először újra a világbajnokságra, azóta pedig a latin-amerikai bajnokságokon rendre jól szerepelnek.
A dél-amerikai kontinens negyedik legnépesebb, 47,5 milliós lakosságú, 12 magyarországnyi területű országát sokáig a drogkartellek és más törvényen kívüli fegyveres csoportok konfliktusai jellemezték. A helyzet 2002 után kezdett javulni, ennek újabb lendületet adott a kokacserje termesztését visszaszorító 2007-es szabályozás, ami azonban regionálisan nem szüntette meg a problémát: az ültetvények Peruba és Bolíviába települtek, a feldolgozó-üzemek Venezuelába és Ecuadorba, a terjesztés pedig Mexikóba és Közép-Amerikába.
Kolumbia amellett, hogy cukor-, banán- és kávéexportőr, ásványkincsekben is gazdag ország: jelentős olaj-, arany-, ezüst-, smaragd-, platina- és kőszénkészletei vannak. De ahogy ez Latin-Amerikában nem ritkaság, ezek jövedelmeiből csak egy szűk réteg profitál.
A társadalmi különbségek rendkívül kiélezettek: ha a Gini együtthatót vesszük alapul, akkor rosszabbul állnak, mint a hírhedten polarizált Brazília, a leggazdagabb tíz százalék által megszerzett jövedelem arányában (44,4 százalék) pedig csak afrikai országok múlják felül. A tehetősebb rétegek elsősorban a spanyol gyarmatosítók leszármazottai közül kerülnek ki, míg a lakosság vegyes származású csoportjainak nincs sok lehetőségük az előrejutásra. Ez az alaphelyzet jó táptalajul szolgált a baloldali felkelőcsoportok terjedésének. Őket viszont idővel jobban kezdte érdekelni az, hogy mennyit kereshetnek az ember- és drogkereskedelemmel, így a gerillamozgalmak ideológiai indíttatása háttérbe szorult.
A központi hatalom 2002 óta egyre sikeresebben lép fel a különböző lázadócsoportok ellen: a legnagyobb csoporttal, a FARC-cal 2012 novembere óta tárgyalnak, és a hírek szerint a rivális ELN is érdekelt a kiegyezésben. A kormány pedig abban, hogy újra felépítse az országmárkát, olyan elemekből, amiknek nincs közük a droghoz vagy az emberkereskedelemhez. Az egyik eredmény, amivel büszkélkednek, például az, hogy 2012 elejére az országnak már csak 6 százalékát fenyegették bűnszervezetek.
Ennek ellenére több ország jelenleg is figyelmeztetést ad ki az oda utazóknak: Nagy-Britannia szerint például továbbra is magas a terrorfenyegetettség, a támadások közterületek, tömegközlekedési eszközök és más, külföldiek által gyakran látogatott területek ellen is irányulhatnak.
A kritikusok szerint hiába kerültek közel a kiegyezéshez a két legnagyobb lázadócsoporttal, a konfliktus kiváltó okai nem szűntek meg, ráadásul újabb illegális csoportok jelentek meg a színen, újabban a jobboldalon is – utóbbiakat több esetben a drogkartellek és a földtulajdonosok finanszírozzák, de a hadseregben és a rendőrségnél is vannak kapcsolataik. Ezeknek a csoportoknak egy részét szintén sikerült lefegyverezni, de a BBC szerint kétséges, hogy ez a folyamat mennyire hiteles.
Az országban az idén parlamenti és elnökválasztást is tartottak: előbbit a kormányzó konzervatív-liberális U-Párt (A Nemzeti Egység Társadalmi Pártja), utóbbit pedig az előbb említett pártban politizáló, 2010 óta hatalmon lévő elnök, Juan Manuel Santos nyerte. Az elnökválasztás ugyanakkor meglehetősen szoros volt: az első kört még Santos fő riválisa, az Álvaro Uribe korábbi elnök által favorizált Óscar Ivan Zuluaga nyerte öt jelölt közül, a második körben viszont 45 százalékkal maradt alul Santosszal szemben, aki 51 százalékkal őrizte meg a székét.
Santos újraválasztását a legtöbben a baloldali lázadókkal való kiegyezésre irányuló lépések megerősítéseként értelmezték, amiben 2012 vége óta komoly eredményeket ért el. Zuluaga vesztét éppen ennek a politikának a megkérdőjelezése okozhatta: kampányában azt ígérte, csak akkor tárgyal tovább a FARC-cal, ha minden ellenségeskedéssel felhagynak. Santosnak azonban nem lesz könnyű dolga, mivel a tárgyalások éppen mostanában érnek el abba a kritikus szakaszba, amikor az áldozatok kárpótlásáról és a lefegyverzésről kell megegyeznie a lázadókkal, ráadásul ebben Uribe pártja, a szenátus székeinek csaknem egyötödét megszerző Demokratikus Közép (CD) sem támogatja.
A kolumbiai válogatott győzelmei amekkora örömet jelenthetnek a helyieknek, akkora biztonsági kockázattal is járnak. A győzelmeket követő utcai ünneplésekben eddig összesen tizennyolcan haltak meg.
A kolumbiai válogatott először június 14-én lépett pályára: Görögországot verték meg 3-0-ra. Az erős nyitást követően a fővárosban, Bogotában elszabadult a pokol: az utcai ünnepségeken kilencen haltak meg, tizenöten megsérültek, összesen körülbelül háromezer kisebb összecsapás robbant ki a helyi Blu Radio szerint.
Július 2-án az El Tiempo című kolumbiai lap egy tematikus oldallal emlékezett Andrés Escobar korábbi nemzeti válogatott focista 20 évvel ezelőtti halálára.
Az akkor 27 éves védő az 1994-es, az Egyesült Államokban tartott focivébé második kolumbiai meccsén öngólt rúgott, amivel 2-1-re kikaptak, és Kolumbia kiesett a bajnokságról (a gólról készült videó itt látható). A meccs után azt írta egy újságcikkben:
Biztosíthatom önöket, hogy semmi furcsa nem történt a csoportunkban. Egyszerűen rosszul játszottunk. Nemsokára találkozunk, mert az élet itt nem ér véget!
Escobar a vébé után hazatért Medellínbe, ahol élete rövidesen véget ért. A városban éppen egy évvel azelőtt számolták fel az ország egyik legveszélyesebb drogkartelljét, amelyet egy névrokona, Pablo Escobar vezetett. A fiatal focista öt nappal a kiesésük után elment inni a barátaival, majd mikor távoztak, a parkolóban hat lövéssel megölték. A gyilkos egy drogkereskedelemben érdekelt, fegyveres csoportot működtető testvérpár sofőrje, Humberto Muñoz volt. 43 év börtönre ítélték, de a büntetőtörvénykönyv időközben megváltozott, ezért 2005-ben szabadult.
Escobar halálát sokan azzal magyarázták, hogy a drogbárók a szerencsejátékban is érdekeltek voltak, és sokat veszítettek az öngólján, amit így bosszultak meg. Ugyanakkor az edzője, Francisco Maturana szerint Escobar halála egyszerűen a Kolumbiában akkoriban uralkodó általános törvénynélküliség következménye volt, ami vele történt, az „bármelyik kolumbiaival megeshetett volna” akkoriban, az öngólja ebből a szempontból mellékes.
A két Escobar, a drogbáró Pablo és a focista Andrés kapcsolatát egy 2010-es dokumentumfilm tárta fel. A film azt mutatja be, hogyan járult hozzá a drogkereskedelemből származó, a focin keresztül megmosott pénz ahhoz, hogy Kolumbia a vébé egyik esélyese lehessen, és hogyan vezettek az ebből fakadó túlzott elvárások a focista halálához.
A városvezetés biztonsági tanácsa rendkívüli ülést tartott, hogy meghatározzák, milyen intézkedésekkel lehet megelőzni, hogy hasonló tragédiákkal járjon a június 19-i, Elefántcsontpart elleni meccs. Többek között alkohol-, fegyverviselési- és sok helyen kijárási tilalmat rendeltek el a következő ünnepségekre (utóbbit csak a kiskorúak számára).
Ennek ellenére az afrikai csapat elleni 2-1-es győzelmet újabb haláleset követte: egy férfi többször a levegőbe lőtt az egyik karavánról, az egyik golyó eltévedt, és megölt egy 14 évest. A hatóságok szerint még ketten megsérültek az utcai ünnepségen. A demonstrációk miatt több utat, például az ország harmadik legnagyobb városába, Caliba vezető 66-os utat is le kellett zárni. A 2,4 milliós város polgármestere, Rodrigo Guerrero Velasco arra kérte a helyieket:
Ünnepeljünk mértékkel, (...) értsük meg, hogy ez egy játék, aminek nem bánatot, hanem örömet kell nyújtania. Viselkedjünk ugyanolyan civilizáltan, mint bármilyen más körülmények között!
Egy kolumbiai lapban megjelent publicisztika „a világ szégyenének” nevezte, hogy ennyien meghaltak az ünneplésben, a megoldást pedig abban látta, hogy vegyék el a válogatott hivatalos támogatója státuszt az Águila (sas) nevű sörmárkától, ami azzal a szlogennel hirdeti magát, hogy „ahol gól van, ott Águila is van!”.
A szigorítások jegyében hiába foglaltak le 361 üveg töményet és zártak be 12 olyan helyet, ahol a tilalom ellenére is árultak alkoholt, a 2-0-s, Uruguay elleni győzelem után újra jött a baj: nyolcan meghaltak, öten pedig megsebesültek, egyiküket egy lövés találta el. Egy sérült nő a kórházban halt meg.
Összesen 274 verekedés alakult ki, és 323 embert vettek őrizetbe – ezt már Ricardo Bonilla, ideiglenesen megbízott bogotái polgármester jelentette be, mivel a hivatalban lévő polgármester, Gustavo Petro éppen külföldön tartózkodott.
A Semana című kolumbiai hetilap online kiadása arról írt: a rendőrség és Gustavo Petro különböző számokat közöltek azzal kapcsolatban, hogy hány halottal és sebesülttel jártak az ünnepségek. Petro a Twitter-profilján tette közzé az ezzel kapcsolatos értesüléseit, ahol ilyen posztokkal próbálja enyhíteni a rázúduló népharagot, kevés sikerrel:
Idén júniusban 15-tel kevesebb gyilkosság történt Bogotában, mint egy évvel ezelőtt. A gyilkossági ráta alacsonyabb, mint egy éve.
A W Radio szerint míg Petro 8, a rendőrség csak 4 halottról beszélt az uruguayi meccs után. A polgármester később tisztázta: az adatok azért különböztek, mert ő a kórházaktól is kapott információt, illetve eleinte nem volt egyértelmű, hogy melyik halálesetek köthetőek az ünnepségekhez. A meccs másnapján úgy összegzett: a meccs vége és másnap reggel 6 óra között összesen 150-en sérültek meg, 56-an szúró- vagy vágófegyverek, heten pedig lőfegyverek által. Előbbiek közül hatan, utóbbiakból ketten haltak meg.
A '70-es években egy gerillamozgalmat is megjárt polgármesternek a halálesetektől függetlenül sincsenek könnyű napjai: az El Tiempo című liberális napilap kirobbantott egy korrupciós ügyet, amelyben Petro sógorát azzal vádolják, hogy a polgármester támogatásával befolyásolta bizonyos önkormányzati szerződések megkötését, illetve meghosszabbítását. Petro tagadja a vádakat, és a kolumbiai alkotmánynak köszönhetően a posztja sincs túl nagy veszélyben, mivel 18 hivatalban töltött hónap után már csak az elnök, Juan Manuel Santos válthatja le.
Az előző polgármesternek egyébként éppen egy korrupciós botrány miatt kellett elhagynia a posztját. Sőt, Petro eddigi polgármesteri karrierje sem töretlen: tavaly decemberben a szemétszállítási rendszer átalakításával kapcsolatos rendellenességek (több ezer tonna, az utcákon maradt szemét) miatt egy időre eltávolították hivatalából, de idén tavasszal a bíróság felmentette, ezért áprilisban újra be is iktatták.