Index Vakbarát Hírportál

Beckenbauer: Igazságtalan a döntés

2015. január 13., kedd 09:22

Az elismert német szaklap, a Kicker olyan címmel tudósított a hétfői zürichi Aranylabda-gáláról, hogy a portugál Cristiano Ronaldo megakadályozta a teljes német uralmat, hiszen a nőknél Nadine Kessler, az edzőknél pedig a világbajnok válogatott kapitánya, Joachim Löw lett a győztes.

A lap amúgy megszavaztatta az olvasóit, miután kiderült, hogy a Real csatára futott be, és 40 százalék ezzel egyetért, értelemszerűen a másik 60 százalék inkább Manuel Neuert látta volna szívesen az első helyen.

Löw a választás előtt azt mondta, csalódást jelent neki, ha nem Neuer lesz a végső győztes. Miután kiderült az eredmény, tartotta álláspontját, de nem fejtette ki, miért nem felhőtlenül boldog. Hiszen a legjobb edző mégiscsak ő lett, és érthetően arról a díjról beszélt hosszabban, amit a csapatnak köszönhet.

A korábbi aranylabdás és világbajnok, Franz Beckenbauer a szavazás után nem kertelt. „Igazságtalan döntés született. Úgy látszik, ez a szavazás nem a sikerességről, az eredményekről, hanem a fellépésről szólt. A cselekről, trükkökről, gólokról, amit a nézők nyilván szívesebben látnak, mint egy-egy remek védést. Jó lenne azért megnézni a pontos szavazást. Ronaldo eltűnt a világbajnokságon, de előtte és utána a látvány mellette szólt.”

Neuer ettől még mint a győzelem napjára tekint a hétfői eredményhirdetésre, hiszen a legjobb háromba legalább bekerült, és kapustól az sem kis teljesítmény.

„Mosolyogva fogok innen hazamenni. 2014 csúcsév marad a számomra, örökre úgy fogom őrizni az emlékeimben” - összegzett, és visszarepült Katarba, ahol társai edzőtáboroznak.

Rovatok