Index Vakbarát Hírportál

Dekázgatós gól után mentett pontot az MU

2015. február 8., vasárnap 19:13

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a Manchester United a West Ham otthonában, a Premier League 25. fordulójában. A londoniak teljesen megérdemelten, a 92. percig vezetettek, de egy rossz fejes miatt két pontról kellett lemondaniuk. 

Az első negyedórában a West Ham volt az aktívabb, és a londoni Valenciának volt egy veszélyes lövése. A félóra végén pedig kijelenthető volt, hogy addig David De Gea volt a meccs embere, 2-3 nagy védése is volt, a hazaiak elszántan támadtak, 5-1 volt a helyzetek aránya a WHU javára. A félidő vége előtt még egy Ángel di María-lövés és három MU-szöglet következett, de mindegyik különösebb veszély nélkül.

A nem túl látványos első félidő után azonnal vezetést szerzett a West Ham, egy szöglet után Cheikhou Kouyate kettőt dekázott a labdával, aztán harmadikra, nyolc méterről bevágta. Egyből más sebességre kapcsolt a MU, van Persie-nek volt egy nagy bombája az 53. percben. Bár támadásban maradt a Man United, gyenge volt a támadójátéka. Januzajnak nagyon kevés pontos labdája volt, míg James Tomkins teljesen levette a pályáról Radamel Falcaót. A West Ham Carl Jenskinson révén kétszer is közel járt a gólszerzéshez.

Falcao aztán a 77. percben a meccs helyzetét hagyta ki, egyedül lépett ki, de néhány méterről még kaput sem talált. Adrian aztán a 82. percben bemutatta a meccs védését, van Persie ziccerét lábbal hárította. Ahelyett, hogy a MU támadott volna, megint De Geának kellett egy nagyot védenie, és már csak négy perc volt hátra.

WHU-Manchester United 1-1

A hosszabbítás perceiben Wayne Rooney még a sorfalba lőtt egy veszélyes szabadrúgást, majd a 92. percben a semmiből egyenlített az MU, Jenkinson éppen a Blind elé fejelt egy beadást, a holland 16 méterről, kapásból bevágta. Utolsó pillanatban sikerült így pontot menteniük, Sam Allardyce már 13 éve, a WHU hét éve nem képes legyőzni a Manchester Unitedet, pedig ehhez most nagyon közel állt. Meg is érdemelte volna.

Nem tudni, miért játszott ilyen gyengén a Manchester United, de elképzelhető, hogy a vasárnap kirobbant botrány sem tett jót. Belső vizsgálatot rendeltek el, miután a csapat tagjai lefilmezték társukat, aki egy szórakozóhely vécéjében szexelt. Arról nincs hír, hogy ki lehet az illető, illetve a hölgy kiléte sem ismert, de az öltözőben már körbejárt a felvétel, könnyen lehet, hogy előbb-utóbb nyilvánosságra is kerül.

Premier League, 25. forduló: West Ham United–Manchester United 1-1 (0-0)

A Premier League-ben utolsó Leicester elbocsátotta Nigel Pearson menedzsert. A Leicester a legutóbbi három meccsét elveszítette, 17 pontjával utolsó a 20 csapatos Premier League-ben, négy ponttal áll a még bentmaradást jelentő 17. helyen álló Burnley mögött.

Rovatok