Index Vakbarát Hírportál

A Real eldöntötte, a Porto közel a BL-nyolchoz

2015. február 18., szerda 22:56

Pont egy éve 6-1-re győzött a Real Madrid ugyanebben a párosításban, a Bajnokok Ligájának ugyanebben a szakaszában, így a Schalke nem sok sikerre számíthatott szerda este. Sokkal jobban felkészültek viszont, és csak kettőt kaptak, a vége 0-2.

Cristiano Ronaldo több mint hárommeccses góltalanságát szakította meg az első félidő közepén, amikor Carvajal mesteri beadását csúsztatta be. Hetedik BL-meccsén hatodik gólja volt a szezonban, sorozatban 12. idegenbeli BL-mérkőzésén talált be, ami rekord. A szünetig még volt egy óriási szabadrúgása a portugálnak, amit a fiatal kapus, Wellenreu egészen bravúrosan védett.

A második félidő ugyanolyan langyos volt, mint az első, a Schalke kapufáig jutott, a 30.-ban lesérült Huntelaar helyére beállt Platte rúgta szét távolról, kegyetlenül a kapufát. Aztán viszont a 80. percben Marcelo eldöntötte, a továbbjutást is: balról tört be a tizenhatosra, és kegyetlenül kilőtte jobbal a bal felsőt.

A nap másik meccsén a Basel a Portót fogadta, és tíz perc után vezetéshez jutott Paulo Sousa csapata, Derlis Gonzales talált be egészen ügyesen: nagy labdát kapott, de ahogy átvette, megtolta, majd estében elgurította, az klasszis.

A szünet után négy perccel egészen ritka esemény történt, a brit Clattenburg játékvezető percekkel azután érvénytelenítette az egyenlítő gólt, hogy megadta. Casemiro fejelt közelről a kapuba kisebb kavarodás után, és a hazai kapust két portói is egészen nyilvánvalóan, lesen hátráltatta a védésben. Clattenburg jelezte a középkezdést, már mindenki fel is állt ahhoz, amikor a bíró a partjelzőjéhez ment tárgyalni, aztán visszavonta a gólt. Jogosan, de érthetetlen, miért kellett erre két percet várni.

A Porto már többször megmutatta ebben a BL-szezonban, hogy mindenhonnan fel tud állni, nagyon masszív csapat, és újra ki is egyenlített. Büntetőhöz jutottak tíz perccel a vége előtt egy tiszta kezezés miatt, és Danilo be is vágta.

Az iksz egyértelműen a portugáloknak jó, hazai pályán már favoritok a nyolc közé kerülni.

Rovatok