Index Vakbarát Hírportál

Messi után a legjobb támadó idén: Bas Dost

2015. február 23., hétfő 16:14

Csak a Barca-sztár előzi meg 2015-ben rúgott gólokban Wolfsburg-csatár Bas Dostot. Első érintésből halálos, de nem volt könnyű idáig elverekednie magát. Decemberig 1 gólt tudott összehozni.

A holland Bas Dostnak elég gyenge ősze volt a Wolfsburggal, mindössze két gólt rúgott a bajnokságban, decemberig egyetlen kupagóllal szerénykedett, nagyon úgy festett, hogy nem lesz kiugró szezonja, sőt, az egyik leggyengébb felé haladt. Majd jött az újév, és olyan brutális gólgyártásba kezdett, hogy már Messihez hasonlítgatják a formáját.

És hogy miért? Mert az utóbbi hetekben így termelt:

Ennél jobbat csak Messi mutatott ebben az évben, amíg Bas Dost hat tétmeccsen tizenegyszer talált be, addig az argentin tizenháromnál jár 2015-ben a Barcában. A hollad a messis párhuzamról csak annyit mondott,

"amikor futok, nem nagyon emlékeztetek Messire, de magas srác vagyok, erről meg nem tehetek". 

A legemlékezetesebb nyilván a Leverkusen ellen 5-4-re megnyert káoszmeccs volt, ahol a Wolfsburg hiába vezetett, háromgólos előnyt adott le, hogy aztán a holland a 93. percben a kapust megelőzve begyötörje a győzelmet érő negyedik gólját. Azt is úgy szerezte, ahogy a legtöbb idei találatát, egy érintésből. 

A német Bildnek pont erről beszélt nemrég. "Még fiatalon tanították meg nekem, hogy első labdaérintésből próbáljam megoldani a helyzeteket. Könnyű elrontani, ha sokat variál az ember". 

És működik is, mert nagyon hatékonyan használja ki a helyzeteit. 196 centis magasságával fejjel is jól megy neki, de nem csak a kapu előtt veszélyes, amikor a Bayernt 4-1-re megverték, akkor kapásból, tizenhatról is betalált. A hétvégi Hertha elleni góljainál sem sokat vacakolt, előbb egy továbbfejelt labdát belsőzött be, aztán egy kapufáról kipattanót az üres kapuba. A statisztikák alapján egyébként messze övé a legtöbb első érintésből szerzett gól a bajnokságban, például Robbent is jócskán előzi ebben, a másik holland 16-tal első a Bundesliga góllövőlistáján. 

A Wolfsburg újévre összeállt látványos támadófocija persze neki kedvezett a legjobban, és a belga tehetség, Kevin De Bruyne mellett Vieirinha is tömte gólpasszokkal az utóbbi hetekben. 

Nem vitás, hogy élete eddigi legjobb formájában játszik, legalábbis a német topbajnokságban, mert a holland ligában, még a Heerenven csatáraként volt egy olyan szezonja, amikor 34 bajnokin 32-szer talált be, gólkirály is lett. A csúcs az volt, amikor egymaga verte meg az Excelsiort öt góljával 5-0-ra. Aztán amikor a Wolfsburghoz került, rögtön győztes góllal kezdett, ám a folytatás már elég szenvedősen alakult, gyakran bajlódott a bokájával, majd jó ideig a kezdőbe sem tudta beverekedni magát. 

Nyilván jól jött az is, hogy a Wolfsburg idei keretében a korábbi arsenalos Nicklas Brendtneren és rajta kívül nem volt igazi csatár egészen január végéig, amikor a Chelsea-től megszerezték Andre Schürrlét.

Dost formájától függetlenül a nyáron csatárfronton akar erősíteni a Wolfsburg, hiszen jó esélye van arra, hogy öt év után ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhessen, úgyhogy elől mindenképp több emberre lesz szükség. A holland csatárnak 2017-ig szól a szerződése, a wolfsburgiak már most hosszabbítani akarnak vele. 

A válogatottság még hiányzik, bár Louis Van Gaal egyszer már behívta egy belgák elleni barátságos meccs keretébe, de nem kapott lehetőséget.

Rovatok