Index Vakbarát Hírportál

Ilyen egy Fradi–Újpest a pályán kívül

2015. április 12., vasárnap 22:58

Nem mennek meccsre az MLSZ szerintük szurkolóellenes intézkedései miatt az igazi fradisták, még a Fradi–Újpestet is kivetítőn nézték a Népligetben. Lenéztünk közéjük, láttuk, milyenek, és megkérdeztük, mit gondolnak.

A Ferencváros vezetősége és a klub fanatikus ultrái nem szeretik egymást. Ez nem holmi légből kapott megállapítás, hanem tény. Mióta a Fidesz és Kubatov Gábor rátelepedett a Ferencvárosra, a vezetőség és a szurkolók közötti kapcsolat majdnem történelmi mélypontra került. Az egész világon egyedülállónak számító vénaszkenner bevezetése, a Fradi kemény magjának kitiltása vagy a nevetséges figurára cserélt Fradi-kabalaállat mind annak a jele, hogy sem Kubatov Gábor, sem a Fidesz nem kíváncsi a drukkerek véleményére.

Ennek az lett a következménye, hogy a minden év csúcspontjának számító Ferencváros–Újpest-összecsapáson a hazai csapat fanatikusai inkább a Népligetben szurkoltak, illetve tüntettek a Fradi-elnök döntései ellen.

Olyan 3-4 ezer ember gyűlt össze a népligeti Planetárium mellett, hogy a csilivili Groupama Aréna helyett egy kivetítőt bámulva biztassák a Ferencvárost. Ezek azok a szurkolók, akik nem értenek egyet az MLSZ kártyarendszerével és a Ferencváros vezetésének szerintük nem éppen szurkolóbarát döntéseivel. A sajtó felé ezekről az emberekről azt kommunikálja a vezetőség, hogy kártékony huligánok, akik csak ártanak a magyar futballnak, ehhez képest az egész esemény legkellemetlenebb pillanata az volt, amikor a rohamrendőrök nem engedték a fradistákat velük szelfizni.

A magyar ultrának – azon belül is főleg a fradistának – borzamas a megítélése. Tör, zúz, zsidózik, és szégyent hoz a hazai labdarúgásra. Ehhez képest az ott töltött jó három óra alatt

egy árva zsidózást nem lehetett hallani

de még a cigányozás is szigorúan az újpestieknek szólt, ugyanazzal a rigmussal, amit 20 éve ismer mindenki. Persze ez sem kell egyáltalán, de kölcsönös kommunikációval talán egyszer még ez is eltűnhet a lelátókról.

Persze ebben az is benne lehet, hogy a szervezők direkt figyeltek arra, hogy ne legyen balhé. A stadionban látott 20 ezer szurkolónak semmi köze a vadfradizmushoz, az igazán kemény figurák mind ott álltak a népligeti kivetítő előtt. És türtőztették magukat, Kubatov Gáboron és az újpestieken kívül senkire nem szóltak egy rossz szót sem. Ebből is látszik, hogy a Ferencváros ultrái hajlandóak a kompromisszumra, ha azt a vezetőség is támogatja. De nem ez a helyzet.

Három éve Kubatov még az ultrákkal tárgyalt arról, hogy nyugodtan menjen a tűzijáték és a pirotechnika, majd a klub állja a büntetéseket.

– mesélte nekem egy mellettem álló fradista, aki hiába szurkol a klubnak lassan 10 éve, még sosem volt a Fradi új stadionjában. És ezzel nincs egyedül, olyan emberrel is találkoztam, akinek bérlete van a meccsekre, de nem hajlandó betenni a lábát a Groupama Arénába.

Fidesz=MLSZ

Sokan egyébként a Fideszt és az MLSZ-t hibáztatják azért, amiért történelmi mélyponton van az NB I. nézettsége. A Népligetben konkrétan annyi ember gyűlt össze, amennyi összesen elmegy négy-öt kiesési rangadóra. Ez ma a magyar valóság, még a bajnokságot utcahosszal vezető Videotonra sem kíváncsi 3000-nél több ember. Elég megnézni ma egy NB I.-es közvetítést, hogy mindenkinek nyilvánvaló legyen:

itt régóta semmi sincs rendben.

A Fradi és az Újpest összecsapása mégis futballünnepként jelenik majd meg minden sajtófelületen. Pedig csak a vak nem látta, hogy hiába van 20 ezer ember kivezényelve a Fradi-stadionba, ha azoknak a nagy része életében először van meccsen. Ugyanis a helyi pletykák szerint a jegyet váltók harmada most csinált magának először szurkolói kártyát, ez meg is látszott a hangulaton.

Huszonöt évig éltem a Gyáli úton, ami alig öt perc sétára található a Fradi-pályától, sokszor előbb hallottam a szurkolók gólörömét az ablakomon keresztül, mint a tévében. Most olyan hangulattalanság övezte a mérkőzést, mintha a Fradi megint a Chelsea-vel játszott volna felszopó barátságost. Egy hangot nem lehetett kihallani a stadionból.

A Népligetbe telepített színpadon viszonylag egyértelmű elvárásokat fogalmaztak meg a szervezők

Erről a stadionból kitiltott vezérszurkoló, a régi Fradi-sas és a Ferencváros korábbi kapusa, Udvarácz Milán is beszélt, utóbbi csak videóról. A fradisták érthető módon féltik a csapatukat, és nem egy gólhelyzetnél hangzott el az a mondat, hogy

ez 3-4 ezer ultrával a háttérben biztos bement volna.

Persze ez erős túlzás, de a szervezett szurkolás hiánya sokak szerint fájó pontja a magyar futballnak. Elég megnézni ma egy debreceni vagy kispesti mérkőzést, amiken pár száz, jó esetben talán ezer ember óbégat maximum olyan pályákon, amiket forintmilliárdokból építtetett a kormány elvileg pont azoknak, akik most nem hajlandóak meccsre járni. Most őszintén, ez néz ki jobban

A video posted by @sparkiebeatnik on

vagy pár tucat friss mezes fradista egy mesterségesen kreált szurkolói csoportban?

Óriási tévedésben van az, aki szerint a családbarátság mantrázásával tényleg képes családokat megmozgatni. Egy hat-hét éves kisgyerek nem a huszonnyolcadik afrikai légiós bedobást eredményező keresztlabdájára emlékszik, hanem hangulatra – aminek része a füstbomba, a petárdák és koreográfiák. 

Amit most itt látsz, azt mind a szurkolói csoportok dobták össze, saját zsebből.

– mondja nekem az egyik fradista, majd kissé keserű szájízzel megemlíti, hogy az internetfradisták óriási lendülettel teszik be ezeket a szurkolói koreográfiákat borítóképnek a Facebookon, de közben észre sem veszik, hogy hetek óta csöndes agónia jellemzi a magyar lelátókat pont az ultrák hiánya miatt. A hangulat hiányát egyébként megerősítette az M1-en Hrutka János és Kovács Zoltán, ferencvárosi és újpesti exfocista is, akik a helyszínen tapasztalták a meccs gálaszurkolói mivoltát.

Ez így sokáig nem mehet tovább

A futballszurkolónál konzervatívabb embertípus nem igazán létezik. Viszont ha a Fradi hírhedt ultrái tényleg képesek nyitni (a meccs végén bunyó vagy dobálás helyett a szurkolók vonatkozni kezdtek) és ilyen módon saját magukat moderálni, akkor az MLSZ-nek lépnie kell.

Mert a görögök elleni válogatott meccs vagy egy Fradi-Újpest kuriózum, amiken akkor is telt ház lesz, ha Kocsis Máté saját kezűleg csurgatja ki a drogtesztet minden jegyvásárlóból. Ezeken kívül viszont a valóság az, hogy az embereket a magyar foci nem érdekli. Egy MTK–Honvédon kevesebben vannak, mint egy nagyobb vidéki esküvőn. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a mostani forduló összes (!!!) többi meccsén kevesebben voltak (14 ezer ember), mint a Fradi–Újpesten. Ezért tényleg felesleges milliárdokért stadionokat építeni.

A meccs egyébként 2-0 lett, a Fradi végig dominált.

Rovatok