Index Vakbarát Hírportál

Orbán veje újítja fel az Újpest stadionjának a világítását

2015. április 16., csütörtök 12:57 | aznap frissítve

A Nemzeti Sportközpontok lezárta az újpesti Megyeri úti stadion világításának felújítására vonatkozó pályázatot, derült ki a Közbeszerzés.hu-ból. A 109 millió forint értékű munka a Szusza Ferenc Stadion pályavilágításának rekonstrukciójára vonatkozik.

Az Elios Innovatív Energetikai Zrt. által elnyert – szabadon kialakított eljárásban kiírt – pályázati munka egyrészt magában foglalja „a meglévő eszközök, berendezések, kábelek, tartószerkezetek bontást, a keletkezett hulladék szelektív gyűjtésével, elszállításával, valamint a „terv szerinti eszközök telepítése, az eszközök, berendezések közötti kábelezés, tartószerkezetek kiépítése, felületkezelése, mérési jegyzőkönyvek, dokumentáció, egyéb munkák a teljes körűség figyelembevételével”.

MTK sportlétesítményeit 800 millióért újították fel

Az MTK Budapest kilenc helyszínen összesen 860 millió forint értékben fejlesztette sportlétesítményeit 2014-ben, írja az MTI. A többségében tao-forrásokból megvalósult építkezéseknek, fejlesztéseknek és felújításoknak köszönhetően a labdarúgókkal együtt 11 sportág több mint 800 sportolója készülhet a korábbinál jelentősen modernebb körülmények között. A beruházások az MTK röplabdázóit, karatésait, asztaliteniszezőit, női kosárlabdázóit, vívóit, ritmikus gimnasztikázóit, kézilabdázóit, kajakozóit, kenusait, evezőseit, ökölvívóit és labdarúgóit érintik.

A stadionnal kapcsolatban azért is érdekes a kiírás, hiszen az újpesti klub tulajdonosát az ősszel a pletyka szerint Orbán egyik háttérembere, Győri Tibor szerette volna kivásárolni a klubból, másrészt eshetőségként felmerült, hogy jövőre nem az állami tulajdonban lévő stadionban játszik majd az Újpest FC, hanem a B tervnek a Vasast jelölték meg. Ezzel kapcsolatban megkerestük az újpesti klubot, de még nem válaszoltak.

Orbán Viktor vejéről, Tiborcz István cégéről, az Eliosról és világítástechnikai sikereikről itt olvashat.

Rovatok