Index Vakbarát Hírportál

Három dolog, amit azonnal meg kell oldania Zidane-nak

2016. január 8., péntek 12:05

Hétfőn nevezték ki Zinedine Zidane-t a Real Madrid élére Rafa Benítez helyett, a klub korábbi legendás játékosa pedig szombaton az ellen a Deportivo ellen irányíthatja először a csapatot, amely szinte sosem okoz komoly gondot a Real Madridnak – utoljára 2011-ben döntetleneztek azóta, öt meccsen 21-4 a gólarány a madridiak javára.

Ahhoz viszont, hogy előbb a Depor, majd a folytatásban szinte mindenki ellen a Zidane által ígért látványos támadójáték jöhessen, három dolgot mindenképp meg kell oldania mihamarabb.

Vidám öltöző kell

Az első, és talán legfontosabb, hogy mielőbb helyreállítsa a csapat hangulatát, ami mélypontra került Rafa Benítez alatt. A hírek szerint a játékosok és Benítez viszonya már decemerben nagyon megromlott, de magukat az edzéseket sem kedvelték. Részben emiatt is lehetett arról hallani, hogy Isco fontolóra venné a Manchester City megkeresését, illetve hogy Jesé is távozna a keretből.

Mivel Zidane-t szinte maguk a csapatkapitányok kérték Benítez helyére, a hangulattal nála nem lehet gond, de a francia által vezetett edzésekről készült képek és videók tanúsága szerint is helyre állt a rend, és újra vidám a keret. Ez tehát Zidane érkezésével máris jobb helyzetet teremt, a másik két nagy gond megoldása viszont nem ennyire egyszerű.

CR-t fel kell rázni

Valamit ugyanis kezdenie kell Cristiano Ronaldóval, aki hiába lőtt már 25 gólt ebben a szezonban, ezekből egy sem komoly csapat ellen volt: hatot a Malmönek, ötöt az Espanyolnak és a Sahtarnak, kettőt a Rayónak és a Real Sociedadnak, egyet pedig a Levanténak, a Celta Vigónak, a Las Palmasnak, az Eibarnak és a Getafének.

Hiába tűnik úgy tehát, hogy formában van a portugál, valójában fontos meccsen nem tudott döntő teljesítményt hozni. Ez részben azzal is magyarázható, hogy Rafa Benítez Gareth Bale-nek adott nagyobb szabadságot a játékban, de Ronaldo így is rengeteget került helyzetbe, csak épp a gólok nem jöttek.

A bemutatásakor Zidane azt ígérte, hogy támadásban marad a BBC, vagyis a Bale, Benzema, Cristiano hármas, amíg sérülés miatt nem kell változtatnia. Hogy ezt a triót 4-3-3-as, vagy 4-2-3-1-es felállás mellett küldi pályára, lényegében mindegy, mert a kulcs az, hogy mindkettőben sokat menjenek vissza védekezni. Valahogy úgy, mint a Valencia ellen 35 percig, csak éppen egy egész meccsen keresztül.

Minden a középpályán múlik

Hogyan kezd Zidane a Realnál?

  • 1341
    Idő kell, mire beindulnak Benítez után, de nyernek
  • 1033
    4-5 góllal verik a Deport
  • 514
    Óriási égés lesz, ahogy az egész Zidane-korszak
  • 275
    Marad a botladozás

A másik fő feladat a védekezés rendbe tétele lesz, ehhez viszont tulajdonképpen nem is magát a védelmet, hanem a középpályát kell stabilabbá tennie. Az elmúlt 2-3 évben akkor játszott legjobban a Real, amikor Sergio Ramos, Luka Modric és Toni Kroos is élete formáját hozta. Most ez a hármas messze elmarad a 2014-es szinttől, a mellettük bevethető többi középpályás pedig nem tudja pótolni őket. Casemiro védekezőbb felfogású náluk, és bár sokat fejlődött a Portónál, még nincs a horvát, német kettős szintjén, ahogy a nyáron igazolt Mateo Kovacic sem, de rövid időn belül belőle megfelelő társ lehet akár Modric, akár Kroos mellé a rotációban.

Isco és James Rodríguez pedig jóval előrébb szeret játszani, mint Modricék. Ez papíron jót is jelenthet számukra, mert bár Zidane szinte csak 4-2-3-1-ben játszatta a Real utánpótláscsapatát, a Castillát, ha tehette, védekező középpályás nélkül tette ezt.

Ráadásul a keretet is remekül menedzselte. Amíg például Gyenisz Cserisev kifejezetten Benítez kérésére maradt Madridban, csak 117 percet játszhatott eddig a szezonban, ebből 45 pedig a spanyol kupába került a csapatnak. És akkor még ott van Lucas Vázquez, vagy a James Rodríguez mellett háttérbe szoruló Isco is, akik szintén nem érezhették, hogy a spanyol edző bízik bennük.

A castillás munkáját nézve viszont Zidane remekül ért ahhoz, hogy ha valakit a padon is hagy, annak ne vegye el a kedvét. A Castillában csatárposzton Borja Mayoral számított állandó kezdőnek a franciánál, aki mögött a dominikai Mariano 15 meccsen csak 884 perc lehetőséget kapott, mégis 12 gólt lőtt. Ha hasonló módon tudja motiválni Iscót és Jesét, nem lehet probléma bár előbbi kapcsán fontos megjegyezni, hogy a francia egyik nagy kedvence, vagyis alighanem megtalálja a módját, hogy őt és a vele szinte azonos poszton játszó James Rodríguezt is a lehető legtöbbet játszathassa.

Zinedine Zidane első meccse Real-edzőként szombat 20.30-kor kezdődik a Deportivo ellen.

Rovatok