Index Vakbarát Hírportál

A FIFA eltiltotta a futballvezetőket, akik olyan hülyén csaltak, hogy a vak is látta

2016. március 14., hétfő 14:57

A Dél-afrikai Labdarúgó Szövetség (SAFA) három korábbi vezetőjét is eltiltotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mivel vélhetően szerepet játszottak abban, hogy a válogatott a 2010-es világbajnokság előtt több gyanús mérkőzést is játszott, írja az MTI.

A SAFA korábbi vezérigazgatóját, Leslie Sedibét öt, míg a játékvezetői bizottság egykori vezetőjét, Adeel Carelse-t, illetve Steve Goddardot két-két évre tiltották el.

A FIFA álláspontja szerint a 2010-es hazai rendezésű világbajnokság előtt a dél-afrikai válogatott több gyanús mérkőzést is játszott, ezek közül pedig legalább egyet biztosan befolyásoltak a játékvezetők.

A meccsekre vélhetően a jelenleg Magyarországon élő, és az itteni bundaügy koronatanújának számító szingapúri Wilson Raj Perumallal egyeztetve küldték a bírókat.

A FIFA nem hozta nyilvánosságra, mely mérkőzésekről van szó, de vélhetően a Kolumbia, illetve a Guatemala elleniekről. Előbbit 2-1-re nyerte meg a dél-afrikai csapat úgy, hogy mindhárom gól 11-esből született, utóbbit pedig az nigeri Ibrahim Chaibou vezette, aki több bundagyanús mérkőzésen működött közre, nem mellesleg három büntetőt ítélt meg kezezésért ezen az összecsapáson.

Rovatok