Index Vakbarát Hírportál

Dárdai szerint túlpörögtek

2016. április 9., szombat 10:24 | aznap frissítve

Túlmotiváltnak nevezte játékosait Dárdai Pál, a Hertha BSC edzője, miután pénteken az utolsó helyezett Hannover ellen, Berlinben majdnem kikaptak.

A szünetben szórványos fütty volt hallható. A 45 ezer néző szerette volna, ha a múlt heti, Mönchengladbach elleni KO után a csapat eredményesebben játszik.

A Hertha szerzett vezetést a meccs elején, de a hét közben edzőcserén átesett hannoveriek fordítani tudtak. Kalou a meccs hajrájában egyenlített. Őt egyébként ezután a büntetőterületen belül egyszer fellökték, arra azt mondta, nem tudja hogy történt, de valószínűleg a bíró sem, mivel sem tizenegyest nem ítélt, sem sárga lapott nem adott neki műesésért.

Dárdai szerint muszáj fejlődniük, jobbnak lenniünk. „Örülhetünk, mert ilyen játékkal veszthettünk is volna. Ezúttal nem voltunk elég okosak, a Hannover megérdemelte a pontot”, idézte a Kicker a magyar edzőt.

(Borítókép: City-Press via Getty Images)

Rovatok