Index Vakbarát Hírportál

A szezon legváratlanabb edzőváltása

2016. április 12., kedd 07:03

A Juventus ellen hazai pályán rangadót veszített (1-2) a hétvégén, az előző öt fordulóban így képtelen volt a győzelemre az AC Milan. A Juve és az Atalanta ellen is vezetett a csapat, de mindkétszer kikapott.

Silvio Berlusconi többször kiállt a szerb Szinisa Mihajlovics mellett, hétfő este azonban, hat fordulóval a szezon vége előtt elbocsátotta.

A Milan a hatodik a bajnokságban, vagyis nem áll Európa Ligát jelentő helyen, de ez az olaszoknál többnyire nem számít, ráadásul a Milan már nem állandó kupaszereplő - tavaly tizedik, tavalyelőtt nyolcadik volt -, a következő szezonra egy új edzőnek talán könnyebbség is lenne, ha nem kellene két fronton harcolnia.

Berlusconi azonban szeretné megnyerni a kupát, mert már elég kellemetlen a lejtmenet, és a Juventus ellen májusban erre kevés esélyt látott a jelenlegi edzővel.

Az utód a 40 éves Cristian Brocchi, aki kiegészítő embere volt a 2003-ban és 2007-ben BL-győztes nagy Milannak. Nyolc év alatt 99 meccset húzott le, védekező középpályás volt a posztja.

Rovatok