Index Vakbarát Hírportál

Nagyon simán mentek tovább a magyarok az EL-ben

2016. július 7., csütörtök 19:49

Tavaly már az első körben kiesett az MTK az Európa Liga selejtezőjében, idén viszont sikerrel vették az első, a kazah Aktobe jelentette akadályt, ahogy a Debrecen is gond nélkül ment tovább a második selejtezőkörbe.

Az MTK 1-1-es idegenbeli döntetlen után fogadta Győrben ellenfelét, és Darko Nikač korai góljával nagyon hamar vezetéshez is jutottak. A meccsen szinte végig az MTK támadott, a hajrában meg is lett a második gól Bese Barnabás lövéséből, így 3-1-es összesítéssel verték ki a kazah csapatot.

A DVSC-nek jóval könnyebb dolga volt a debreceni visszavágón, hiszen már lényegében idegenben elintézték a továbbjutást a San Marinó-i La Fiorita ellen egy 5-0-s győzelemmel. Otthon ennél kicsit pihenősebbre fogták a tempót, de így is nyertek 2-0-ra Tisza Tibor és Holman Dávid góljaival – összesítésben így 7-0-val kerültek tovább.

A Videoton 3-0-s előnyről kezdte a moldáv Zaria elleni visszavágót idegenben, emiatt talán túl kényelmesen is játszottak, ugyanis a félidőben már 2-0 volt az ellenfélnek. A második félidőben végül nem lett újabb gól, így a továbbjutás így is meglett a Vidinek.

A második körben az MTK az azeri Gabalával találkozik, amely az első körben a grúz Samtrediát verte 6-3-ra. A Debrecen ellenfele a fehérorosz Torpedo Zsodino lesz. A Videotonra a szerb Čukarički vár, ők a kazah Ordabasyt verték ki 6-3-as összesítéssel. A következő kör mérkőzéseit július 14-én és 21-én rendezik majd.

Rovatok