Index Vakbarát Hírportál

Tönkreverte a Torino Nagyékat

2016. augusztus 28., vasárnap 22:41

Az első fordulóban még két magyar, Nagy Ádám és Balogh Norbert is kezdett saját csapatában az olasz bajnokságban, a második körre viszont ők, illetve a másik Palermo-játékos Sallai Roland is csak a cserepadon kezdett. Viszont mindhárman beálltak, ami jól mutatja, hogy valóban szükség van rájuk a klubjuknál.

A három magyar játékosból a két palermós, Balogh és Sallai örülhetett jobban, ők ugyanis az Internazionale otthonában szereztek egy pontot (1-1). Nagyéknak nem sikerült az első fordulóban szerzett győzelem után a folytatás, a Torino otthonában kaptak ki 5-1-re. Az 56. percben beálló Nagynak több helyen bizonyítania kellett, a középpálya mellett néha balhátvédként is feltűnt.

A Torino akár 6-1-re is nyerhetett volna, de a 84. percben Andrea Belotti büntetőt rontott. Belotti az első fordulóban is elhibázott egy tizenegyest, azt a 17 éves Gianluigi Donnarumma, e mostani Antonio Mirante fogta meg. Belotti ennek ellenére mesterhármassal zárt, a 89. percben ugyanis közelről ő talált a kapuba.

 

A Serie A vasárnapi eredményei

Internationale-Palermo 1-1 (0-0)

Cagliari-Roma 2-2 (0-1)

Crotone-Genoa 1-3 (1-0)

Fiorentina-Chievo 1-0 (1-0)

Sampdoria-Atalanta 2-1 (2-1)

Sassuolo-Pescara 2-1 (1-0)

Torino-Bologna 5-1 (2-1)

Udinese-Empoli 2-0 (1-0)

Rovatok