Index Vakbarát Hírportál

Két magyar a Serie A legnagyobb tehetségei között

2016. augusztus 31., szerda 12:33

A Sky Sports olasz nyelvű kiadása szedte össze a 2016-17-es Serie A-szezon legjobb U21-es tehetségeit, akik közé két magyar játékost, a Bolognába igazolt Nagy Ádámot, és a nyártól már a Palermót erősítő Sallai Rolandot is beválogatták.

Ez önmagában sem kis dolog, mert például olyan játékossal kerültek egy listára, mint az 1911 óta a legfiatalabban behívott olasz válogatott játékos, Gianluigi Donnarumma. A Sky csak az idei bajnokság első két fordulóját vette figyelembe, vagyis nem kizárólag a leendő potenciál, hanem már a mutatott játék alapján is ítéltek.

A Sky Sports Nagynál kiemelte, hogy már az Eb-n is szerepelt, de ennél is fontosabb, hogy azonnal be tudott illeszekedni az olasz csapatba, felvette a bajnokság tempóját, és már most feledtetni tudta a múlt héten távozó Amadou Diawarát a Bolognánál. Sallainál a sebességéről és a támadójátékáról emlékeznek meg, pedig utóbbi inkább a másik magyar, Balogh Norbert feladata lenne.

Nagy háromból két tétmeccsen volt kezdő eddig a Bolognában, a Trapani elleni kupameccsen és a Crotone elleni bajnoki rajton volt a kezdőtizenegyben, a Torino ellen viszont csak csere volt. Sallai a Palermo mindkét eddig bajnokiján csere volt, a Sassuolo ellen 21, az Internazionale otthonában viszont már 35 percet kapott.

A teljes lista: 

Rovatok