Index Vakbarát Hírportál

BL-döntő Európán kívül? Nincs kizárva

2016. október 20., csütörtök 20:22

Az UEFA nemrég megválasztott elnöke bedobta, hogy Európán kívül is meg lehetne rendezni a Bajnokok Ligája döntőjét, a sorozat történetében először.

A szlovén Aleksander Ceferin szerint nem szabad kizárni az ötletet, és a rendezésre ugyanúgy pályázni kellene, mint például egy Európa-bajnokság megrendezésére.

Azzal indokolt, hogy például egy New York-i utazás majdnem ugyanolyan a szurkolóknak, mintha Portugáliából kellene elrepülni Azerbajdzsánba. De hozzátette, hogy a BL egy európai sorozat, szóval még át kell gondolni a dolgot.

Felmerült, hogy a döntőhöz hasonlóan az elődöntőket is hétvégére raknák, mivel Európán kívül is sokan kíváncsiak ezekre a mérkőzésekre is, és az időeltolódás miatt hétvégén sokkal kevésbé problémás megnézni egy BL-elődöntőt mondjuk Kínában.

Az UEFA augusztus végén jelentette be, hogy a 2018/19-es idénytől a kontinens négy legerősebb bajnoksága négy-négy biztos helyet kap a BL főtábláján, de ez ellen az európai profi ligák szakszervezete tiltakozott.

Rovatok