Index Vakbarát Hírportál

Hullanak a barcások, Iniesta térdét intézték el

2016. október 22., szombat 18:08

Elég szokatlan védelemmel kezdett a Barcelona a Valencia ellen szombat délután, természetesen kényszerűségből. Szerdán, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsen sérült meg Gerard Piqué és Jordi Alba is, így a Barcelona a Sergi Roberto, Javier Mascherano, Samuel Umtiti, Lucas Digne négyessel állt fel.

Ez az egység jól is tartotta magát egy félidőig, utána viszont a Valencia komoly gondot tudott okozni nekik. De ennél is nagyobb gond lehet, hogy Andrés Iniestát e kellett lecserélni az első félidőben súlyosnak látszó térdsérüléssel.

A középpályás lába a becsúszó Enzo Pérez alá szorult be, amint földet ért, egyből mutatta is, hogy cserélni kell. A visszajátszásból látszott igazán, hogy mennyire hátrahajlott a térde. A helyére Ivan Rakitić állt be a 14. percben. Egyelőre bizonytalan, hogy a spanyolnak mennyi időt kell kihagynia, de alighanem hónapokra kidőlt.

Ekkor még 0-0 volt az állás, 8 perccel később a szerdán mesterhármast szerző Lionel Messi talált be. A félidőben 1-0 volt a Barcelonának, később a Valencia fordítani tudott, majd Luis Suárez gólja után sokáig úgy nézett ki, hogy marad is a 2-2, de az utolsó másodpercben a Barcelona tizenegyest harcolt ki. Ezt Messi be is lőtte, így ha szerencsével is, de nyert a Barcelona. A Valencia egyik gólját a pont a Barcelonából kölcsönadott Munir szerezte, a másikat Rodrigo lőtte.

A mindent eldöntő gól után Neymar lent maradt a földön, az alapvonalon ünneplő Barcelona-játékosokat ugyanis elkezdte dobálni a közönség. Neymar mellett Suárezt is eltalálták, emiatt komoly büntetésre számíthat a Valencia.

Primera División, 9. forduló:

Espanyol-Eibar 3-3 (0-3)

Valencia-FC Barcelona 2-3 (0-1)

Real Sociedad-Alavés 3-0 (1-0)

Granada-Sporting Gijón 20.45

    vasárnap:

Celta Vigo-Deportivo La Coruna 12.00

Sevilla-Atlético Madrid 16.15

Málaga-Leganés 18.30

Villarreal-Las Palmas 18.30

Real Madrid-Athletic Bilbao 20.45

    pénteken játszották:

Osasuna-Real Betis 1-2 (0-1)

Rovatok