Index Vakbarát Hírportál

Az MTK öt éves terve: telt ház és EL

2016. november 8., kedd 13:43

Domonyai László, az MTK klubigazgatója volt a Sport Tv Mai helyzet című műsorának a vendége, mert a klub utánpótlás-akadémiája egy friss felmérés szerint a 22. lett Európában azon a listán, amelyen a 31 európai első osztályú bajnokságba játékosokat adó futballbázisokat szedték össze. A listát az Ajax vezeti, az MTK viszont a 22. hellyel olyan klubokat előz, mint a Bayern München, PSG vagy éppen a Manchester City.

Az MTK 37 náluk nevelkedett fiatal futballistát adott az első osztályba, nyilván a legtöbbet az NB I.-be, de külföldre is.

Domonyai szerint klubszinten a felnőttek között azonban már nem lehet a magyar klubokat összevetni a többiekkel, hiszen az MTK alig 4 millió euróból gazdálkodik évente, amihez képest a nyáron a kupából őket kiverő azeri Qabala tízszer ennyiből. Az azeriek aztán bejutottak az EL csoportkörébe, és ahogy Domonyai felhívta rá a figyelmet, csoportutolsók, mert még náluk is gazdagabb csapatokkal találkoztak. Hát ilyen ez a sport.

Az MTK mindenesetre nem adja fel, és öt éven belül a terveik között szerepel, hogy az NB I.-ben a játékosaik 75 százaléka saját nevelésű futballista legyen, dobogósak legyenek, és bejussanak az EL-csoportkörbe is. 

Nézőszámok az MTK bajnoki címeinek idején

2008: 1536 fő, 2003: 1988 fő, 1999: 3529 fő, 1997: 2981 fő, 1987: 7467 fő

És persze, hogy telt házas meccseik legyenek, amihez meg kellene ötszörözni a jelenlegi létszámot.

Hogy nem tartanak-e attól, hogy ha bejutnak, majd ők lesznek a most lesajnált Qabala csoportutolsóként, Domonyai azt mondta, szerinte ott könnyebb meglepetést okozni.

Rovatok