Index Vakbarát Hírportál

Az FTC az MLSZ-szel tiltatná le Kassait a meccseikről

2016. november 20., vasárnap 22:56

A Ferencváros vezetői azt kérik majd a Magyar Labdarúgó Szövetségtől (MLSZ), hogy Kassai Viktor ne vezessen több mérkőzést csapatuknak, írja az MTI.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója az M4 Sport vasárnap esti, Góóól című műsorában elfogadhatatlannak nevezte Kassai teljesítményét a szombati Vasas-Ferencváros-mérkőzésen, és közölte, írásban jelzik az MLSZ-nek, hogy szeretnének „leiratkozni" a játékvezetőről.

Kassai a Vasasnak három, a Ferencvárosnak pedig egy tizenegyest ítélt, ebből mindkét csapat belőtt egyet.

Orosz Pál a bíró stílusával, arroganciájával is indokolta a döntésüket, és emlékeztetett, hogy Kassai a mostani szezonban eddig három bajnoki meccset vezetett az FTC-nek - a Budapest Honvéd, az Újpest és a Vasas ellenit -, ezeken összesen 14 sárga és két piros lapot adott az FTC játékosainak, és négy büntetőt ítélt a csapat ellen.

Orosz elmondta az előző idény első 16 fordulójában 30 sárga lapot kaptak labdarúgóik, akik ellen egy tizenegyest ítéltek, a mostani szezonban viszont már 53 sárgánál és nyolc büntetőnél járnak.

A szombati meccs utáni nyilatkozatában Thomas Doll edző is utalt rá, hogy elégedetlen a bíráskodással.

A szombaton kiállított ecuadori védő, Cristian Ramírez - a klubvezető elmondása szerint - milliós nagyságrendű büntetésre számíthat, sőt fontolgatják, hogy pszichológus segítségét is kérik vele kapcsolatban.

Rovatok