Index Vakbarát Hírportál

Bud Spencer emlékdíjas ámokfutás a focimeccsen

2016. december 6., kedd 12:19 | aznap frissítve

Műesésorgiába fulladt a középpályás ámokfutása. A maga nemében páratlan eseménysor színesítette a Lotte-MSV Duisburg német harmadosztályú bajnokit.

Baris Özbek, a Duisburg középpályása valószínűleg képtelen elviselni a szimulálást, más magyarázat nem nagyon van rá, hogy miért vette ennyire zokon az ellenfél játékosának vélt műesését. Aki ráadásul nem is az ő, hanem az egyik csapattársa megmozdulását követően rogyott földre. A feldühödött duisburgi azonnal lökdösni kezdte a feltápászkodó áldozatot, majd arcon legyintette annak csapattársát a bíró orra előtt. A Lotte játékosa természetesen úgy rogyott földre, mintha homlokon csapták volna vasbeton gerendával, Özbeknek pedig villant a piros. 

Ettől aztán végképp elpattant valami a játékosban, aki az elforduló bíró háta mögött belemarkolt egy lottés arcába, majd rá is taposott a lábára. Ez valóban csúnya volt, alig kellett rájátszani. Levonulás közben aztán még visszakézből paskolt egyet, ami annyira jól sikerült, hogy ketten rogytak tőle össze. Itt már a német riporter sem bírta ki Bud Spencer emlegetése nélkül.

A videóhoz mindenki hozzáképzelheti a jól ismert hangeffekteket:

A Galatasaray csapatával korábban bajnoki címet szerző játékos 8 meccses eltiltást kapott.

(Mielőtt valaki nagyon leszólná a német harmadosztályt, a meccset 4036 néző tekintette meg a helyszínen, ami másfél-kétszerese az NB I. átlagának.)

Rovatok