Index Vakbarát Hírportál

A Real meglepődött Wolfsburgban, PSG-ManCity 2-2, kabarégólokkal

2016. április 6., szerda 23:19

Váratlanul kikaptak C. Ronaldóék idegenben a BL-negyeddöntő első meccsén. A PSG is jobbnak tűnt a Citynél a meccs előtt, de aztán ebből szinte semmi nem látszott.

Ütemesen indult a PSG-City, a hazaiak előbb Matuidi fellökésénél reklamáltak büntetőt - talán jogosan is -, a második esetet pedig már nem kellett szóvátenniük, mert befújta a bíró. David Luiz akasztotta be a lábát Sagna kitámasztott lábába, a játékvezető megette.


A 15. percben Zlatan Ibrahimovic állt a labda mögé, a jobb alsóra rúgta a labdát, de Joe Hart kapus kivédte.

A hiba megfogta a párizsiakat, feljött a City, és a 38.-ban meg is szerezte a vezetést. Szép akciónál De Bruyne kapott labdát jobbösszekötőben, és remekül kilőtte a hosszút.

Rettentő sokat ért volna az angoloknak, ha vezetnek szünetben, csakhogy az év egyik legviccesebb hibája az egyenlítéshez vezetett. A kapustól kapott kigurítást későn akarta keresztbe gurítani az utolsó ember, Fernandinho, Ibrahimovic belelépett, a labda a kapuba pattant a lábáról. Óriási potya volt.

Zlatanék úgy jöttek ki, hogy nyernek, és a szünet után be is nyomták a Cityt. Szögletnél Cavani fejesét még védte Hart, de a kipattanóra Rabiot érkezett, és a 60.-ban könnyedén, pár lépésről a kapuba passzolt.

Nyomtak tovább a franciák, Zlatan fejelt lécet, de a  Citynek is volt helyzete, amit sikerült blokkolni.

A következő lehetőség viszont már bement, újra vicces jelenetek zajlottak le, csak most a PSG tizenhatosán belül. Ahhoz a Fernandinhóhoz került a labda, aki az első párizsi gól előtt hibázott, és igen kacska mozdulattal bespiccelte a kapuba.

Ez a gól aranyat érhetett, a PSG-nek nehéz lesz idegenben, főleg, hogy Matuidi és David Luiz, két alapember kisárgázta magát a visszavágóról. Főleg David Luiz volt ügyes, a 16. másodpercben kapta a sárgát.

PSG-Manchester City 2-2

A Barcelona szombati legyőzése után nagy önbizalommal indult a Real Wolfsburgba, és korán a kapuba is talált, csakhogy a bíró les miatt nem adta meg a gólt, jogosan, Cristiano Ronaldo lesen lépett ki.

A következő két mozzanat már a hazaiaké volt. Casemiro akasztott a bíró szerint a 18. percben, Schürrle esett össze. Valószínűleg szabálytalan is volt a középpályás, hozzáért a csatár lendülő lábához, így összekoccantotta a bokáit. Büntetőt jött, amit Ricardo Rodriguez magabiztosan berúgott.

Akcióból lőtte a következőt a német csapat, remek támadás futott végig a jobb oldalon, a beadásra tökéletesen érkezett Arnold az ötös rövid sarkához, és berúgta.

Wolfsburg-Real Madrid 2-0

A Real eszmélt, és újra elkezdett támadni, de csak helyzetekig jutott a szünetig, azután pedig csak egy helyzetig, amikor C. Ronaldo közeli lövését védte a kapus.

A Wolfsburgnak voltak a nagyobb helyzetei a második félidőben is, Schürrle egészen nagy ziccert rúgott fölé közelről. A Real nem volt átütő és meggyőző, nem is igazán volt benne a meccsben a szépítő gól.

A 2-0 látszatra sok, de kevesebb annál, mint aminek kinéz, ám így sem lesz könnyű Madridban Ronaldóéknak.

Negyeddöntő, első mérkőzések:


Paris Saint-Germain (francia) - Manchester City (angol) 2-2 (1-1)
gól: Ibrahimovic (41.), Rabiot (59.), illetve De Bruyne (38.), Fernandinho (72.)

VfL Wolfsburg (német)-Real Madrid (spanyol) 2-0 (2-0)
gól: Rodriguez (18., 11-esből) Arnold (25.)

Rovatok