Bármilyen meglepő, de eddig összesen egy párharcot játszott egymással európai kupákban a Real Madrid és a Napoli. 1987-ben. A Bajnokcsapatok Európa-kupájában rendezett két meccsnél nem sok nagyobb rangadót lehetett elképzelni. Mégis, az összecsapás igazi örökségét Silvio Berlusconinak, és az ő nagyra vágyásának köszönhetjük.
Az 1987-88-as bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) szezonja a Heysel-tragédia miatt az angol csapatok nélkül indult. Az MTK villámgyorsan kiesett a a Steaua Bucuresti ellen az első körben, de már abban a fordulóban, a legjobb 16 közé jutásért zajló párharcokban volt egy óriási rangadó: a Real Madrid-Napoli.
A Napoli első bajnoki címét nyerte az előző szezonban, ezzel tíz év után újra bejutott a BEK-be, Diego Maradona és Careca kettősének köszönhetően pedig Olaszország legveszélyesebb csapata voltak. Mégis, az európai eredmények hiányában nem kaptak kiemelést a sorsolásra, amiben azonnal összerakták őket az akkor (is) épp csúcson levő Real Madriddal. A spanyolok épp a sorban öt bajnoki címet jelentő sorozatuk közepén jártak olyan sztárokkal a keretben, mint Manuel Sanchis, Rafel Gordillo, Martín Vázquez, Hugo Sánchez, Michel és Emilio Butragueño.
Bár papíron óriási összecsapásnak nézett ki az első, madridi meccs, valójában a Real és a Bayern 1987-es szurkolói összecsapása miatt zárt kapuk mögött, síri csendben rendezték, és a színvonal is elmaradt a várttól: vagdalkozós játék volt, a Madrid pedig egy büntetővel és egy öngóllal nyert 2-0-ra.
A nápolyi visszavágón 1-1-et játszottak, így a Real Madrid jutott tovább, az igazán érdekes rész viszont csak itt kezdődött.
Valószínűleg a meccsek színvonala sem, de ennél nagyobb gondja volt az akkor még csak olasz médiamogulnak és kezdő klubtulajdonosnak, későbbi miniszterelnöknek: pont csapatát, a Milant féltve rosszalta, hogy a BEK első fordulójában összekerülhet két olyan erős csapat, mint a Napoli és a Real Madrid.
Berlusconi szerepére az Independent hétfői cikke emlékeztet, ők vontak párhuzamot a szerdai BL-párharc elődje és az olasz között. Berlusconi 1986-ban vette meg a Milant, de gyorsan nagyszabású tervei lettek a futball jövője kapcsán.
1989-ben komoly szövetségest szerzett magának a Real-elnök Ramón Mendozában, akivel közösen felvázoltak egy tervet az UEFA-nak, hogy a 32 csapatos, végig egyenes kieséses torna helyett inkább álljon több regionális miniligából a BEK, a csoportok legjobbjai pedig a negyeddöntőben találkozzanak kiemeléses rendszerben, és csak onnan induljon az egyenes kiesés. A meccsek közvetítési jogát adják el eszelős összegekért.
A módosítással két dolgot szeretett volna elérni Berlusconi: egyrészt, hogy már a sorozat elején ne kerüljenek össze a nagy csapatok, másrészt, hogy
Az ilyesmi újítás persze nem volt teljesen új ötlet, már a BEK 1955-ös megszületésénél is hasonlóban gondolkodott Gabriel Hanot, de az akkor még kivitelezhetetlen volt a rengeteg utazás miatt. A Liverpool 1978-ban is ilyesmi indítvánnyal élt, sőt, ezt 1984-ben újra elővették, sikertelenül. De senki nem nyomult annyira, mint Berlusconi.
Az UEFA elsőre beijedt, hogy a nagyobb csapatok túl nagy hatalmat kapnának, és azonnal nemet mondott nekik. Berlusconi viszont nem állt le, és az európai szuperliga tervével korábban előálló Alex Fynnt kereste meg, aki a Saatchi & Saatchi nemzetközi kommunikációs és reklámügynökségnél dolgozott. Együtt azt találták ki, hogy regionális alapokra helyezve csinálnak egy ellenligát a BEK-kel szemben, de erre nem kaptak engedélyt.
Azzal viszont, hogy éveken át folyamatosan ezen munkálkodott, megteremtette a lehetőségét a későbbi változásnak. Amikor 1990-ben a Real-elnök Mendoza és a Rangers-elnök David Murray közösen javasolták a köztes csoportkör bevezetését a sorozatba, az UEFA már igent mondott.
Az 1991-92-es szezonban a legjobb nyolc csapat két csoportban mérkőzött meg egymással, és a csoportgyőztesek játszották a döntőt (a Barcelona nyert hosszabbítás után a Sampdoria ellen). A formátum 1992-93-ra is maradt, a név viszont nem, az UEFA ugyanis belátta, mekkora lehetőség van a közvetítési és marketingjogok felhasználásában. A sorozatot átnevezték Bajnokok Ligájára, és felbéreltek egy marketingügynökséget (TEAM), hogy csináljanak világmárkát a tornából az olimpia és a vb mintájára.
A tévés jogokat is újragondolták, a nagyobb piacok (Anglia, Olaszország, Németország, Spanyolország, Franciaország) sokkal nagyobb összegért vehették meg a közvetítést, ami mind az UEFA-nak, mind a csapatoknak nagyobb hasznot termelt.
Egy évvel később más selejtezőkörrel és 42 csapatra bővülve indult a BL, 1999-től pedig a most megszokott három selejtezőkörös, nyolccsoportos formátumig jutottak el a klubok kérésének eleget téve, és most is főleg az egyre növekvő bevételek kiaknázása miatt merül fel újra és újra, hogy a 32 csapatról még tovább kellene bővíteni a főtáblát.
Berlusconi kezdeményezése viszont nem csak az újraszabott lebonyolításban és maximálisan kihasznált média- és marketinggépezet kiépítésében valósult meg. Berlusconi ugyanis évről évre komoly párharcokat szeretett volna látni – csak nem rögtön az első fordulóban. A Barcelona és a PSG, illetve a Bayern München és az Arsenal is öt éven belül negyedszer került össze a BL-ben az idei nyolcaddöntő sorsolásakor. Már csak a Milan hiányzik innen Berlusconi tökéletes víziójához.
Szerda este a Madrid tehát a Napolit fogadja 20.45-től, a másik meccsen a Bayern az Arsenalt.