Index Vakbarát Hírportál

Hogyan tudtátok honosítani Kleinheislert?

2016. június 17., péntek 11:12

Megváltozott a magyar futball megítélése külföldön most, hogy ott van a csapatunk az Európa-bajnokságon. Sokkal jobb érzés, nemcsak az Eb-helyszíneken, de más futballrajongó országokban is magyarnak lenni, ezt tapasztaltuk.

Milánói átszállással érkeztem Bordeaux-ba, nagyjából 70 magyar és 30 osztrák drukkerrel együtt, a mi gépünket a francia légi irányítók szerencsére fogadták, nem rekedtünk Olaszországban. Az átszállásnál egy taxis a magyar nemzeti színeket látva „hajrá, magyarokkal” fogadott bennünket a malpensai reptéren. Nem Forza Ungheria, hanem így, kivehetően: „Hajrá, magyarok!”

Akkor még nem tudtam, hogy milyen további élmények érnek, de ezt jó volt hallani. Pláne, hogy négy éve csak sajnálkozó pillantásokat kaptam az Eb-n, amikor kiderült, hogy magyar vagyok. A lengyelek és mások is leginkább azt kérdezték: hát ti hol vagytok?

Négy éve irigykedve néztem a helyi buszokat, hogy azon nemzetek zászlóit viselik, amelyek érdekeltek lesznek este a stadionban, így most kifejezetten jó érzés azt látni, hogy a térképen vagyunk, bekerültünk a futballköztudatba. Más úgy felvenni a meccsjegyet a sajtóközpontban, hogy sok szerencsét kívánnak a meccsre, és nemcsak egyszerű kívülállóként kezelnek.

Egy szerb kötődésű önkéntes azt is elmondta, hogy mennyire rossz most neki, hogy az apja hazáját nem láthatja itt. Akik korábban számtalanszor megtépázva, megalázva és leforrázva mentek haza egy focimeccsről, most Bordeaux-ban vigasztalódhattak. Pedig sok drukker úgy ment neki az első meccsnek, hogy tét nélküli, ha tovább akarunk jutni, akkor egyébként is Izlandot kell majd legyőznie a válogatottnak.

Így viszont még nekem is lépten-nyomon gratuláltak, és sok szurkoló is hasonlókat élhetett át.

A kínos érzést, hogy szánakoznak rajtunk, felváltotta a büszkeség.

Akik korábban idegenben átélhették a hazai csapat kárörvendését, most igazi balzsamot kaptak. Egy ilyen győzelem képes az elmúlt tíz év kudarcait is más megvilágításba helyezni.

Az osztrákok legközelebb Párizsban játszanak, és sokuk pillantásában benne volt a vonatra szállás után, milyen jó lehet most nekem. Beszélgettünk, noha egyikünk sem látta akkor még az osztrák vasút új reklámfilmjét.

Az egyikük azt kérdezte, hogy a németektől honosítottuk-e Kleinheislert. Mondtam neki, hogy nem, Kazincbarcikán született. A városról nyilván nem hallott, de megtetszett neki a hangzása. 

Kleinheisler neve mellé lazán odaillesztették a Weltklasse jelzőt, ami világklasszist jelent.

Mondtam neki, sok német nevű ember él Magyarországon. A mellette ülő társa erre rögtön rávágta, hogy ez mennyire igaz, hiszen ott van mindjárt Stieber is. Ő egyébként azt nem is értette, hogy miért szorult ki a Bundesligából, és a tájékozottságára jellemző volt, hogy azt is tudta, volt egy olyan forduló, ahol majdnem 14 kilométert, Bundesliga-rekordot futott a bal lábas magyar.

Szóba került Kádár is, akinek a játéka nagyon tetszett az útitársaimnak, és alig akarták elhinni, hogy ő annak idején kézilabdázónak indult, és csak 16 éves korában lett futballista.

Nem sokszor fordult elő velem a múltban, hogy az ellenfél drukkerei vallattak, hogy szerintem mi lehetett a csapatukkal a baj. A fegyelmezetlenséget emeltem ki, hiszen Dragovic kiállítása után nem sok esélyük maradt a döntetlenre sem.

Régebben az osztrák ligában több magyar is játszott, ők szeretnék, ha most is lenne, mert Sáfár szerintük jelenség volt Innsbruckban. Nem olyan jó, mint Király, de értékes ember. A végén oda lyukadtunk ki, hogy még a végén Királyt visszaviszi a Hertha.

Legalább 100 olyan magyar korosztályos játékos van egyébként, aki Ausztriában játszik, mert a szülők jobban bíznak az osztrák nevelésben. Vagy épp ott kaptak munkát, és vitték a gyereküket magukkal. Megkérdeztem az MLSZ-től, egészen pontosan 112-en vannak ilyenek.

Párizsba érve megnéztem a román–svájci meccset. A románokkal ugyanis mindkét előző sorozatban összesorsolták a válogatottat, a svájciakkal pedig a következő vb-selejtezőre húzták össze. Az ottaniak közül az egyik svájci mondta, hogy azért fogadott ránk, mert Arnautovicot nagyképűnek tartja. Könnyen felsorolt pár magyar nevet a jelenlegi magyar csapatból, aztán előkerült egy olyan, akiről nem tudtam megmondani, mi van most vele: Tiefenbach Tamásé.

Az urak ugyanis St. Gallenből jöttek, és még emlékeznek rá. Kerestem, hogy a Google mit ad ki az egykori csatárról, hát sokkal közelebb nem jutottam a kérdéshez, hogy hol lehet most. Én egy nagy rövid sarkos góljára emlékszem.

Párizsban csoportokba verődött magyar drukkerektől az „indul az utazást” hallottam. Nagyon kellemes érzés, amikor az ismert német, svájci, francia rigmusok közé beszűrődik a Soho Party kultikus dala is, ami a válogatott Eb-indulója lett.

Marseille-ben, szombaton persze jócskán többször fogom hallani, Riviéra, jó idő, üdülőparadicsom telis-tele emberekkel: 30 ezer magyar lehet a kikötővárosban az izlandiak ellen.

Rovatok