Index Vakbarát Hírportál

Szörnyű érzés lehet, amikor a saját szurkolók kifütyülnek

2016. június 17., péntek 23:41

Fatih Terim, török kapitány szerint két egyéni hiba vezetett a bukáshoz. És ekkorákat a spanyol csapat ellen nem lehet hibázni. 

„Szerintem lesből esett a harmadik gól, de már a második teljesen megtört minket. Mehmet Topal nagyszerű játékos, de ezen a meccsen sok hibát követett el.” 

Andrés Iniesta, aki mezőny legjobbja volt ezen a meccsen arról beszélt, hogy sokkal jobban kezdtek mint a csehek ellen és ennek szerencsére hamar meg is lett az eredménye. Csapattársáról, Arda Turanról is kérdezték az újságírók. Azt mondta a Barcelona középpályása, hogy szörnyű érzés lehet, amikor a saját szurkolói kifütyülik az embert.

Nagyon sajnálta ők csapattársa, Hakan Calhanoglu is: „Arda rengeteget tett eddig a válogatottért, nem ezt érdemelte. Ezt a meccset nem ő veszítette el, hanem az egész csapat."

Ezzel egyetértett Fatih Terim is, szerinte a nagy várakozás utáni csalódás váltotta ki a szurkolókból ezt a reakciót.

Nuri Sahin szerint sem indult rosszul a meccs, 20-25 percig egyenrangú ellenfelek voltak: "De még mindig van esély a harmadik hely megszerzésére. Kemény lesz, de megpróbáljuk. A lényeg, hogy még meg van az esély. "

Rovatok