Index Vakbarát Hírportál

Hogy értékeli a válogatott újabb bravúrját?

2016. június 23., csütörtök 10:28

Harmadik meccs, harmadik pontszerzés, most Cristiano Ronaldo Portugáliája ellen. Csak mi vezettünk a meccsen, háromszor is, iksz a vége, de nekünk ez jó is volt. Osztályozza a játékosainkat!

Nani gólja a rövidre jött, de a show-elemek megvoltak. A következő meccsen nagyobb lesz a tét, előlegezzük meg a jó jegyet.

Cristiano Ronaldóval kellett harcolnia egész meccsen, a szupersztár 60 gól körül jár a szezonban, lemaradtak róla már jegyzettebb védők is.

Küzdött és harcolt elöl, helyzetei voltak a Pepe-Carvalho darálóban.

Nanit és Ronaldót kellett tartania, csak egyszer nem sikerült.

Az első Eb-meccsét játszotta, de úgy szállt be, mintha 100-szoros válogatott lenne. És ha az a kapufa befelé pattan.

Megoldotta az eddigi egyik legjobbunk, Nagy Ádám helyettesítését.

Végre bemutatkozhatott a sérülése után, jól is sikerült neki.

Mint legszebb napjaiban a BL-ben, az Anderlechttel.

Weltklasse! - ezt mondta róla a szövetségi kapitány. Igaza van.

A harcossága most már gólokat ért, szerencséje is volt, de megérdemelte.

A padról is gond nélkül vette fel a ritmust.

C. Ronaldo meg Quaresma ellen bemutatkozni kemény dió, összehozta.

8 percet volt válogatott, mielőtt a szünetben beállt. Nem ijedt meg, sőt. Bravó!

Most nem kellett gólt lőnie, jól kötötte le a védőket az utolsó 10 percben.

Bernd Storck, szövetségi kapitány: 10*

Rovatok