A 2016-os futball-Eb egyik meglepetéscsapata a magyar, címlapokon szerepel, a 37 éves Gera majdnem jobb fiatalkori önmagánál. A torna leggólgazdagabb, legélvezetesebb meccsét mi játszottuk. A játékosok megváltoztak, élvezik a játékot.
2014. szeptember 7-én Pintér Attila válogatottja kikapott az észak-írektől, és a vereség ugyan fájó volt, de kevés jobb dolog történhetett volna akkor a magyar futballal. Ez volt az első tétmeccs azok után, hogy a magyar futball legsúlyosabb vereségét (1-8) szenvedte el 2013. októberében, Amszterdamban.
2016. június 26-án a magyar válogatott a pár hónapja még világelső belgákkal Európa-bajnoki nyolcaddöntőt fog játszani.
Csányi Sándor MLSZ-elnök nem hitt azoknak, akik szerint 75 percig minden rendben volt az észak-írekkel, hiszen vezettünk – ők Pintér mellett kampányoltak -, és ahogy egy interjúban még az Eb előtt utalt rá, már az első félidőben szégyellte a csapat ijedt játékát.
Pintér után a pályakezdő Dárdai Pál jött, majd Dárdai ajánlására Bernd Storck, a válogatottnak pedig lett arculata. Vagyis:
Nyilván lehet még sokkal részletesebben elemezni, mi történt, és azzal is lehet vitatkozni, ha ilyen egyszerű, akkor miért nem jöttek rá más kapitányok. Hogy ők eleget tettek-e a válogatásnál más elveknek, mint a szakmaiság. De ez messzire vezet.
Haladjunk sorjában. Már Egervári alatt azt írtam, hogy ez a válogatott csak egy épkézláb védelemmel lesz szerethető. Pintér pedig ugyan harapós csapatot ígért, a válogatottjáról csak ez a jelző nem jutott a szurkolók eszébe.
A megbukott Pintér önigazolásra vágyva rendre elmondja, hogy a gerinc nála alakult ki. Ebben talán még ő sem hisz igazán.
Ha megnézzük a két kezdőcsapatot, vagyis az északírek ellenit, valamint az osztrákok ellenit az Eb-ről, eléggé árulkodó, hogy mindössze Dzsudzsák Balázs szerepelt kezdőként mindkét találkozón.
Ha az Izland elleni kezdővel vetjük össze, akkor is csak Juhász jön be a képbe, mert Priskin ugyan gólt lőtt az észak-íreknek, csereként dobta be Pintér. Hiába a viszonylag támadó stratégia, Nikolics nem kapott labdát.
Gera Zoltán sem játszott az északírek ellen. Pintér rá már csak kiegészítő játékosként számított. A korán kívül más indok nem támasztotta alá ezt a vélekedést, nem is esett jól Gerának. Ha igaz, hogy egy félreértésen alapult, amiért nem nevezte a keretbe sem, tökéletesen visszatükrözi azt a szellemiséget, ami akkor képviselte a csapatot.
Szóval, jött Dárdai, Varga Józsefet először még berakta, aztán már nem. Nála Tőzsér volt az a játékos, aki a középpályás védekezés megtestesítője volt. Korhut is volt nála válogatott, ahogy Storck is elvitte.
Storck Tőzsért meghívta, majd a gyereke születése után kihagyta, és nem is tudta visszavenni a helyét a középpályás, nincs is ott az Eb-n.
A csapatépítésnek ő volt az egyik nagy vesztese, míg Nagy Ádám a legnagyobb nyertese.
Ha már összehasonlítottuk Pintér és Storck csapatát, érdemes egy pillantást vetni arra a tizenegyre is, amelyiket Dárdai hagyta hátra. Vagyis Finnországban, ahol egyébként a legjobban játszott az általa összerakott csapat.
A védelemben egy ember, a középpályán kettő változott, és akkor két csatárral állt fel a csapat. A német szakember egy jó alapot kapott, mert elődje nem fövenyre épített. (Dárdainak persze eszébe sem jut kérni a részét, mint a most Mezőkövesden edzősködő kollégának.)
Mivel Storck Budapesten élt, neki sokkal könnyebb volt rátalálni a fiatalokra, mint Dárdainak.
Dárdai a hetedik meccsre – öt selejtező mellett két barátságos - alakította ki azt a tizenegyet, ami már nemcsak védekezni tud, hanem támadásra is képes. A litvánoknak négyet lőttek a már említett finnek elleni selejtező előtt.
Storcknak a tizenkettedik meccse volt a portugálok elleni, neki akkorra sikerült egy olyan válogatottat kiküldenie, amelyiknek megvolt a sebessége, bátran támadott, még ha átlövésekből is született a gól.
9 nap alatt 3 tétmeccset játszott, és a harmadikon volt a legjobb, de legalábbis a legtámadóbb a válogatott. Más sportágakban megszokhattuk, hogy formaidőzítésről beszélünk. A magyar futballban eddig a forma élesítése egy értelmezhetetlen valami volt.
Inkább látszódott a beszarás az edzőn, ha két meccs jött gyorsan, 4 nap egymás után, mint hogy gondosan egymás mellé rakosgatja a láncszemeket. Volt olyan időszak, amikor a Hertha, a bajnok Werder, a Benfica, a BL-ben játszó Stuttgart, a fiatal Gera adta a válogatott gerincét, és sokkal gyengébb klubokból érkező válogatottak megvertek minket. Akkor volt a legkönnyebb azt mondani és írni, hogy nem úgy akarnak a játékosok, mint a klubjaikban. Akartak ők, de az automatizmusok egészen mást jelentettek.
Most fordult a kocka.
Gera is beszélt az önbizalom fontosságáról. Azt is tudja, ha nem sikerül, ott a társ, aki majd kisegíti. Ha pedig még eredmény is párosul emellé, akkor 11 ember együttes ereje többre képes, mintha a másik oldalon nagy sztárok játszanak, akik a megterhelő szezon után nem tudnak megújulni. Vagy nem annyira élesek. Vagy nem alkotnak csapatot.
Storck és csapata képes a tudáskülönbség kompenzálására. Elmondta szerda este is, 23 egyforma játékosa van. Különböző edzettségi állapotú játékosokat azonos szintre hozni igen komoly feladat, de úgy látszik, végrehajtotta.
Az első meccsen nem látszott, hogy tudunk támadni, de miután szerencsésen elkerülte az első gólt a 30. másodpercben a csapat, a nagy mellénnyel érkező osztrákok pedig összezavarodtak, jöhetett a tudatosabb játék. A meccs végére 50-50 volt a labdabirtoklás.
Izland ellen az első meccs sikere után már megvolt az önbizalom no meg a labdabirtoklási fölény, és a legvégén sikerült is egyenlíteni. Akkor pedig az utolsó lövésnél volt szerencse, mert Guzmics lábáról akár a kapuba is pattanhatott volna a labda Sigurdsson szabadrúgása után, a mérkőzés legvégén.
A portugálok ellen is volt sebesség a játékunkban, nemcsak az 1-8-on is bíráskodó Martin Atkinson, hanem egész Magyarország hüledezve nézte, mennyi mindenre képes egy folyamatosan fejlődő csapat.
Az amszterdami kezdőből négyen maradtak, heten kerettagok. Csak érdekességként ideírom az akkori felállást.
A középpálya cserélődött ki teljesen, ahogy látható. Koman már a hazai élvonalban sem számít kiugróan jól teljesítő játékosnak.
A csapatjáték attól szép, hogy mindenki tudja, merre kell mozognia, hová kell állnia, mert elég csak a kézilabdát megnézni, ha valami nem stimmel, akkor nem lesz akció. Hiába vannak fantasztikus lövők, elég egy fél méter, és már nem lesz gördülékeny a támadás, hanem épp ellenkezőleg, vontatottan – ötlettelen helykereséssel - jár körbe a labda.
A futball más, mert lényegesen nagyobb a pálya. De ha a futballban valaki egy métert téved, távolabb áll a társától, vagy épp közelebb, akkor területet teremt az ellenfélnek. A futballban egy átvétellel lendületet lehet adni a középpályának, és akkor nagyon fontos a visszazárás, a megfelelő távolság betartása.
A csapat együtt mozgása nagy koncentrációt igényel, olyat, ami nem megszokott egy magyar játékosnál. Pontosabban eddig nem volt megszokott a bajnokságban.
Dárdai összekötötte a védősort egy kötéllel, hogy érezzék a 6 méteres távolságot, amitől nem szabad eltérniük. Storckról még nem hallottam, hogy követeli ezt meg, lehet, hogy ezen már túllépett. Ez lenne ugyebár – nagyon leegyszerűsítve - az a tolódás, amit Pintér folyamatosan sulykolt, csak nem volt meg a tudása ahhoz, hogy át tudja adni. Sem a sajtónak, és alighanem a játékosainak sem.
Az együtt mozgásra a legjobb példa, mennyire alávetette magát Dzsudzsák a védekezésnek az Eb-n. Tökéletesen megrajzolható, ahogy hátramegy, segít a védőnek. Régebben inkább elkalandozott, most nem fog.
Ha megvan egy ilyen szerkezet, máris minden más, elő lehet szedni a technikai képzettséget. Ebben a feleslegesen magyaros technikában nevezett valamiben bíztak régebben az elődök, ami semmit sem ért, ha nem volt a csapatjáték. Ha nem volt meg egymás segítése, és jött indokolatlanul egy csel, abból egy szerkezetet veszített csapatot könnyű volt lerohanni.
Amikor Storck arról beszél, hogy a klubokban folyó munka után azt vette észre, hogy a válogatottban sokkal magasabb szintű munka folyik, erre is gondolt.
A játékosprofilok, amiről Dárdai beszélt először a válogatott kapcsán, Storcknál is megvannak. Régebben nem hallottunk erről, nyilván volt olyan kapitány, aki ki sem tudta volna mondani ezt a szót.
Ezek a profilok persze nem írják felül a futballt, erre jó példa, hogy Bölöni László említette egyszer, minden adat azt sugalmazta, hogy hagyjon ki két játékost a Rennes-ből. Kihagyta, kikaptak. Betette őket, nyertek. Ekkor jön tehát az edző megérzése, mikor kinek kell a pályán lenni. (Az egyik a csoportmeccsek után búcsúzó svédeknél játszó Kim Kallström volt.)
Storck eddigi remek húzásait összeszedtük már, noha akkor még nem tudhattuk, hogy a portugál elleni meccsen lesz egyszerre több ilyen is. Intuíció nélkül nem megy ez a szakma sem. Ha a belgák ellen is betalál, akkor ez az utazás nem vasárnap ér véget.