Index Vakbarát Hírportál

A nap rangadóján megismétlik a legutóbbi Eb-döntőt

2016. június 27., hétfő 13:45

A spanyolok váratlan, Horvátország elleni vereségének köszönhetően idejekorán, már a nyolcaddöntőben találkozik egymással a futball két szuperhatalma, Spanyolország és Olaszország. Itt most nemigen lesz 4-0.

Négy éve július elsején, Kijevben az ereje teljében lévő spanyol válogatott simán nyerte az Eb-döntőt a vártnál kisebb ellenállást tanúsító olaszokkal szemben. Az olaszok ráadásul a meccs utolsó fél óráját Motta sérülése miatt tíz emberrel játszották végig (előtte már kihasználták a három cserelehetőséget), így csúnya vereség lett a vége, négy-nullra nyert Vicente del Bosque csapata.

Azóta mindkét csapat túl van egy számára rosszul végződő világbajnokságon, ahol egyik válogatott sem jutott tovább a csoportjából, most viszont mindketten újra esélyeshez méltó játékot nyújtanak. Különösen az olaszok teljesítménye reményteli: az Eb után leköszönő Antonio Conte csapata rögtön a nyitómeccsen félretette az útból Belgiumot, majd legyőzte Svédországot is, és az utolsó, írek elleni csoportmeccsnek már nem volt a számukra tétje, ezért nyolc játékosát pihentette is.

A spanyolok is jól kezdtek: nyögvenyelős győzelem a csehek, imponáló focisuli a törökök ellen, ám a horvátok elleni csoportrangadón hiba csúszott a számításba, és a tartalékos délszlávok váratlanul legyőzték az Eb-n 12 éve veretlen spanyolokat. Így kerültek a nehezebb ágra, és rögtön egy pokoli nehéz meccsen bizonyíthatnak az olaszok ellen, akikkel egyébként 2008-ban is összekerültek a kieséses szakaszban. 

Azt az Eb-t ugye végül megnyerték a spanyolok, egyetlen mérkőzés volt, amelyet nem tudtak a rendes játékidőben eldönteni, sem a hosszabbításban: igen, az olaszok elleni, ahol végül tizenegyesekkel mentek csak tovább. A 2012-es Eb-n ráadásul a döntő előtt még a csoportkörben is összekerültek (az is döntetlen lett), mondhatjuk tehát, hogy ez a két csapat nagyon jól ismeri a másikat. Ez lesz összesen a hatodik egymás elleni Eb-meccsük, nincs más olyan párosítás, ahol ennyiszer összekerültek volna a felek.

A négy évvel ezelőtti, kijevi kezdőcsapatokból egyébként az olaszoknál öten (Buffon, Barzagli, Bonucci, Chiellini és De Rossi), a spanyoloknál pedig nyolcan is itt vannak (Casillas, Piqué, Ramos, Jordi Alba, Busquets, Iniesta, Silva, Fabregas), noha nem valószínű, hogy valamennyien pályára is lépnek majd.

Az olaszoknál lehet egy hiányzó is: a belgák ellen remeklő Candreva játéka combsérülés miatt kétséges, a helyén Florenzi kaphat lehetőséget, a spanyoloknál elméletileg nincs akadálya, hogy negyedszer is ugyanaz a kezdőcsapat álljon ki, de könnyen lehet, hogy Del Bosque kicsit felrázza a csapatot a horvátok elleni meccs után. 

A meccs pikantériáját növelheti, hogy juventusos csapattársai ellen játszik az az Alvaro Morata, aki épp most tért vissza Madridba a Realhoz. Ő figyelmeztette is a társait, hogy „taktikailag majdnem tökéletes” ellenféllel állnak szemben, bár ezt vélhetően ők is jól tudják. A csaknem tökéletesen védekező és kontrázó olasz csapat egységesebbnek és veszélyesebbnek tűnik, mint a négy évvel ezelőtti, míg a spanyolok fénye kissé megkopott azóta.

Éppen ezért nagy csatára van kilátás 18 órától, és nagyon meglepő lenne egy, a négy évvel ezelőtti döntőhöz hasonlóan sima meccs. A győztesnek aztán jön csak a java: a négy közé jutásért Németországgal játszhat majd.

Rovatok