Index Vakbarát Hírportál

A franciák helyre tették Izlandot, de nem lehetnek nyugodt elődöntősök

2016. július 3., vasárnap 23:18 | aznap frissítve

4-0 a félidőben, 5-2 a végén a negyeddöntőben. Előre újra nagyszerű volt a hazai válogatott, de a következő meccsen hátra is kell figyelnie.

Deschamps francia kapitány kénytelen volt megbontani a védelmét, Rami sárgák miatt nem játszhatott, így a meccs előtt nullaszoros válogatott, új Barca-igazolás Samuel Umtiti került a helyére. A középpályáról Kante volt eltiltott, Sissoko játszhatott vészmegoldásként.

Izland nem variált, a kapitány zsinórban ötödször is ugyanazt a kezdőt küldte pályára az Eb-n.

Úgy is kezdődött a meccsük, mint az előző, Anglia elleni, Matuidi a 12. percben az Eb asszisztját tálalta Giroud elé, aki egy érintésből megszerezte a vezetést a franciáknak. A labda annyira jó volt, hogy át sem kellett venni, egyből lehetett lőni, épp a kapus lába közé. 1-0.

Az angolmeccsen Izland egy perc múlva egyenlített, most másképp alakult, a 20.-ban Pogba bestukkolta a másodikat. Griezmann beívelte a szögletet, ő meg befejelte, miután túlugrotta a védőket, meglehetősen egyszerű gól volt. 2-0.

Izland a 25. percben veszélyeztetett először a meccsen: a franciák is majdnem bekajálták a bedobásos figurát, de Umtiti az utolsó pillanatban mentett Saevarsson elől. Olyan ügyesen, hogy sem a bíró, sem a partjelző nem vette észre, hogy ő volt az, kirúgással folytatódott a meccs.

A 43. percig ezután a francia labdatartáson kívül nem sok történt, kisebb lehetőségeket hoztak össze a hazaiak, majd villant a torna eddigi legjobb játékosa, Payet. Griezmann tette vissza neki a labdát lövésre, ő pedig 18 méterről kilőtte a bal alsót.

Izlandot ez a három gól már sokkolta, annyira, hogy még rá sem döbbenhettek, kapták a negyediket. Griezmann ugrott ki, majd ziccerben alábökött a labdának, ami a kapus fölött a hálóba hullott. Ezzel, negyedik Eb-góljával egyedüliként állt az Eb-góllövőlista élére.

France vs Iceland 5-2

Izland 0-4-gyel mehetett a szünetre, Eb-n ilyen még nem volt, hogy egy csapat négy góllal vezessen, illetve égjen.

A szünetben valamennyire sikerült összeráznia a csapatát Lagerback-kapitánynak, tíz perc után jött a szépítés: Kolbein Sightorssonról Umtiti lemaradt, a csatár közelről passzolt a kapuba. 4-1.

Csakhogy ezzel mintha felbosszantották volna a franciákat, Payet a kezdés után 45 méterről ívelt szabadrúgást Giroud fejére, aki a szörnyen kimozduló kapus fölött bestukkolta. 5-1.

Izland ettől sem omlott össze, a szünetben beállt Ingasson majdnem gólt fejelt egy szöglet után, Llorris nagyot védett. Ezúttal Koscielny maradt le, vagyis a francia védők azért - a támadókkal ellentétben - nem brillíroztak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Bjarnason öt perccel a vége előtt egy fejessel újra szépített. Igaz, ekkor már Koscielny sem volt a pályán, Mangala állt be helyette – 5-2.

Franciaország elődöntőbe jutott, Izland pedig a helyére került. Nagyjából az derült ki, hogy az angolok kiverése sokkal inkább az angol kapitány idiotizmusán, és nem az izlandiak zsenialitásán múlt.

Ki nyeri a 2016-os Eb-t?

  • 12292
    Németország
  • 3681
    Franciaország
  • 816
    Portugália

Összejött egy igazi szuperrangadó a csütörtöki elődöntőben, a franciák a németekkel játszanak. Nyugodtan várhatják a meccset, talán esélyesnek is mondhatóak, mert a világbajnoknál nem játszhat az eltiltott Hummels, a sérült Gomez, valószínűleg Khedira, de lehet, hogy Schweinsteiger sem. Csakhogy ezzel a francia védekezéssel, amit Izland is kétszer simán feltört, nem mehetnek biztosra.

Előtte, szerdán portugál-walesi lesz.

Rovatok