Index Vakbarát Hírportál

Vége Zidane szériájának, kikapott a Real Madrid

2017. január 15., vasárnap 23:22 | aznap frissítve

A Sevilla a Real Madridot fogadta a spanyol bajnokság vasárnap esti rangadóján. A találkozóra meglehetősen felfokozott hangulatban készült a helyi közönség, ami a meccsen aztán helyenként a játékosokra is átragadt.

Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, az első gól mégis csak a 67. percben született meg, egy büntetőből, amit Carvajal harcolt ki, és Ronaldo értékesített. Ekkor úgy tűnt, ha nehezen is, de ezt a mérkőzést is hozza a Real Madrid, ahogy az előző 40-et.

Ám a sors másként akarta, Sergio Ramos – aki egykor a Sevillából ment a Real Madridhoz, és ezért nem igazán szereti a helyi közönség – a stadion hatalmas örömére öngólt fejelt a 85. percben egy sevillai szabadrúgást követően. A védő szokása szerint gyönyörűen érkezett a beívelésre, csak ezúttal a rossz kapunál.

És még nem volt vége a kellemes meglepetéseknek a hazai nézők számára, ugyanis a 90. percben a spanyolországi pályafutását álomszerűen kezdő Sztevan Jovetics megszerezte a győzelmet a Sevillának.

Ezzel Zinedine Zidane csapata 2016. április 4. óta az első vereségét szenvedte el, valamennyi mérkőzését tekintve. A Sevilla a sikerrel feljött a tabella 2. helyére, és 1 pontra megközelítette nála egy mérkőzéssel kevesebbet játszó ellenfelét.

Rovatok