Index Vakbarát Hírportál

Baloghot kiállították, nyolc perc alatt mattolták a Palermót

2017. március 5., vasárnap 16:56 | aznap frissítve

A Palermo 3-1-re kikapott a Torino otthonában, a Seria A 27. fordulójában. Pedig a két magyart, Sallai Rolandor és Balogh Norbertet is a kezdőjében tudó olasz csapat nagyon sokáig vezetett.

Az első félidő 30. percében szerzett vezetést a vendégeknek Rispoli. Ekkor még a kezdőként pályára lépő Sallai Roland és Balogh Norbert is a pályán volt. Aztán Sallait a 64. percben lecserélték, a 78. percben pedig Balogh a második sárgáját is megkapta és idő előtt mehetett zuhanyozni.

Közben a Torino megfordította a meccset. Nem is akárhogy. Andrea Belotti nyolc perc alatt három gólt vágott.

Ez volt az első

Ez a második

 Ez pedig a harmadik

Belotti lett a Seria A első játékosa ebben a szezonban, aki 20 gólt ért el. A Palermo már régi elnöke nélkül maradt a 18., azaz a kieső helyen.

A Juventus először játszott döntetlent a szezonban, ezzel tízmeccses győzelmi sorozata szakadt meg. Az Inter idegenben ütötte ki a Cagliarit. Amúgy csak a Torino tudott hazai csapatként nyerni a vasárnapi forduló eddigi meccsein.

Serie A, 27. forduló:

Cagliari-Internazionale 1-5 (1-2)

Crotone-Sassuolo 0-0

Empoli-Genoa 0-2 (0-0)

Torino-Palermo 3-1 (0-1)

Udinese-Juventus 1-1 (1-0)

    korábban:

Atalanta-Fiorentina 0-0

    később:

Bologna-Lazio 20.45

    szombaton játszották:

AC Milan-Chievo 3-1 (1-1)

Sampdoria-Pescara 3-1 (1-1)

AS Roma-Napoli 1-2 (0-1)

Rovatok