Index Vakbarát Hírportál

Őrületes mentéssel akasztotta ki Ronaldót az Atletico Madrid védője

2017. április 8., szombat 17:14 | aznap frissítve

A spanyol bajnokság hétvégi fordulójának csúcsmeccsén, a Real Madrid a városi vetélytársát, az Atletico Madridot fogadta. A mérkőzés az első félidő végén gól nélküli döntetlenre állt, de ez kizárólag vendégek montenegrói védőjének, Sztefan Szavicsnak volt köszönhető, aki egy hihetetlen fejessel mentette meg csapatát a kapott góltól a 30. percben.

Az egész egy eladott labdából indult, amiből villámgyorsan került helyzetbe a Real, Modric csodásan passzolt külsővel Ronaldóhoz, aki annak rendje és módja szerint be is bombázta volna a vezetést, hiszen lövése verte a kapust, és a védője is lemaradt. Hogy mégsem lett gól az csak Szavicsnak köszönhető, aki fantasztikus helyezkedéssel, és egy nem kevésbé bátor fejessel mentette a portugál lövését.

Ronaldo nem kicsit volt csalódott az eset után. A második félidő 52. percében aztán ő is, és az egész csapat is túlléphetett az eseten.

Ahogy az a nyögvenyelős Real-meccseken történni szokott, egy pontrúgás hozta el a hazaiaknak az áttörést. Egyedül az volt rendhagyó, hogy a beívelést követően nem Ramos bólintott a kapuba, hanem Pepe. A brazil/portugál védő góljával megszerezte a Real a vezetést.

A győzelem azonban nem jött össze Ronaldóéknak, mert Antoine Griezmann a 85. percben egy remek kiugratással betört a tizenhatosra, elfektette a kapujából egy kicsit talán későn kilépő Navast, és berúgta ez egyenlítést.

Az 1-1-es végeredménynek valószínűleg Barcelonában örültek a legjobban, mivel így Messiék egy esti győzelemmel két pontot hozhattak volna a tabellát vezető Reálon, és pontszámban beérhették volna a madridiakat.

Csakhogy a Barcelona ehelyett egy parázs meccsen 2-0-ra kikapott Malagában, így hátránya 3 pontra nőtt a Real mögött, ráadásul a Madrid egy meccsel kevesebbet játszott. A vezetést Sandro Ramirez szerezte meg a hazaiaknak a 32. percben, majd a 66. percben Neymart második sárgával kiállították (jogosan). A végeredményt végül Jony állította be a 90. percben.

Spanyol bajnokság, 31. forduló, szombati mérkőzések:

Rovatok