Index Vakbarát Hírportál

Egy másodpercen múlhatott, hogy nem volt halálos áldozata a dortmundi robbantásnak

2017. április 19., szerda 07:30

Bár a német szövetségi rendőrség százfős nyomozócsoportja dolgozik a BVB Dortmund busza ellen elkövetett robbantásos merénylet felderítésén, a nyomozás résztvevői egyelőre csak részeredményekről tudtak beszámolni.

Így továbbra sem tudható, milyen csoport állt a merénylet mögött. Egyelőre sem az radikális iszlamista, sem a szélsőjobboldali, sem a szélsőbaloldali elkövetőket nem lehet kizárni, sőt a huligáncsoportok, illetve a fogadási maffia is felvetődött a lehetséges elkövetők között. Ugyanakkor a merénylet helyszínén talált, az iszlamista hátteret sugalló levelek hitelességét továbbra is erős fenntartásokkal kezelik a hatóságok.

A német Bildnek nyilatkozó egyik nyomozó szerint, ha csak egyetlen másodperccel is korábban hozták volna működésbe a bombákat, akkor a csapat buszára teljes erejével hatottak volna a robbanások, ami egészen bizonyosan súlyos sérüléseket okozott volna, és feltételezhetően halálos áldozatokat is követelt volna az akció.

Mint ismeretes a BVB Dortmund csapatát szállító buszt a Monaco elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre vezető úton érte támadás, az elmúlt hét szerdáján. Az ismeretlen elkövető(k) az út menti bokrok közé rejtett csőbombákat robbantottak fel, amikor a jármű elhaladt mellettük. A robbanásban egyedül a csapat spanyol játékosa Marc Bartra sérült meg, neki a kezét kellett megoperálni, de szerencsére már ő is jól van.

A Welt am Sonntag nevű lapnak név nélkül nyilatkozó nyomozó szerint elképzelhető, hogy a csőbombák alapanyagai a német hadsereg felszereléséből származhattak.

A nyomozók egyelőre több különböző szálat is követnek, ám mivel egyelőre még nem sikerült beazonosítani az elkövetőket, így a német terrorszakértők szerint fennáll a veszélye, hogy akár újabb akciók is követhetik a múlt szerdai robbantást.

A német szövetségi ügyészség ugyanakkor hivatalosan is közölte, hogy a robbantást követő napon letartóztatott 26 éves iraki állampolgárnak nem volt köze az akcióhoz, ám mivel a feltételezések szerint 2014 és 2015 között az Iszlám Állam oldalán vett részt a harcokban, így továbbra is őrizetben tartották.

Rovatok