Index Vakbarát Hírportál

Őrületes végjáték az NB I.-ben, élen a Honvéd, menekül a DVTK

2017. április 29., szombat 20:38 | hat éve frissítve

Ha színvonal nem is veri az eget, a bajnokság kiegyensúlyozottságára egy rossz szavunk nem lehet, mind a bajnoki címért, mind a kiesés elkerüléséért rég nem látott harcot vívnak a csapatok. Leszámítva a Gyirmótot, a győri csapat ugyanis szombati vereségének, illetve a többi eredménynek köszönhetően búcsúzott az élvonaltól.

Urbányi István csapata nem adta könnyen a bőrét a Honvéd ellen, az éllovas csak egy 90. perces Lanzafame góllal tudta végül hozni a meccset. A győzelem végtelenül fontos volt a kispestieknek, akik így három pontra növelték előnyüket az este pályára lépő Videoton előtt.

Bár a székesfehérváriaknak papíron kötelezőnek tűnt a győzelem hazai pályán, a bajnokság utolsó előtti helyezettje ellen, csakhogy ez a minősítés a Debrecent takarta.

Azt pedig valahogy nehéz volt elképzelni, hogy a Loki játékosai beletörődtek volna a számukra hatalmas blamát jelentő kiesésbe. Vagyis a szombat esti meccsen nagy csata volt várható és így is történt, ám végül a Videoton 3-2-es győzelmével begyűjtötte a három pontot, és odaért a Honvéd nyakára.

A Honvéd másik üldözője, a Vasas viszont már lélekben kezdhet búcsúzni a bajnoki álmoktól, miután 2-1 arányban kikapott Mezőkövesden, az albérletben játszó, és kiesés rémétől fenyegetett DVTK ellen. A siker értékét növeli, hogy Liptákot a 75. percben kiállították, még 1-1-es állásnál, ám Makrai Gábor a 84. percben így is megszerezte a győztest gólt a hazaiaknak. A Diósgyőr ezzel a győzelemmel pillanatnyilag az éppen bennmaradást jelentő 10. helyre lépett előre.

Az Újpest vendégeként pályára lépő MTK számára csak a győzelem volt elfogadható. Bár a lilák még halványan reménykedhettek a nemzetközi indulást jelentő dobogós helyezésben, az MTK az életéért küzdött, ami látszott is a mérkőzésen. Az Újpest inkább játszani próbált, míg a vendégek hihetetlen küzdeni tudással és taktikai fegyelemmel mentek a a számukra mindennél becsesebb három pontért. A vezetést a vendégek szerezték meg egy jogosan megítélt büntetőből, Torghelle révén (őt is rántották vissza előtte a nyakánál fogva), majd a második félidő derekén Vad játékvezető előbb elengedett a tizenegyesgyanús szituációt az Újpest kárára, majd ezt a 77. percben kompenzálta egy kifejezetten nevetséges ítélettel.

Enis Bardhit ez azonban nem zavarta, és kiegyenlített. Ekkor nagyon sötéten festett az MTK jövője, csakhogy Tamás Zsolt ihletett érzékkel beküldte Hrepka Ádámot – nem túlzás állítani, hogy csak ő bízott benne – a "tékozló fiú" pedig igazolta mesterét, és az utolsó percben egy okos góllal nagyon fontos győzelmet szerzett csapatának.

Mindeközben a Ferencváros simán verte a Pintér Attila elengedését igencsak megszenvedő Mezőkövesdet. Tállai András klubelnök valószínűleg már bánja, hogy beadta a derekát, bár nem biztos, hogy volt különösebb választása, hiszen a Felcsút kopogtatott be télen a szakvezetőért. Akárhogy is történt, Szivics vezetésével a bajnokság felénél még 5. csapat szabadesésben közelít a kiesőhely felé, és immár csak egyetlen pont választja el a másodosztályú folytatást jelentő pozíciótól. A Kövesd vereségét az Üllői úton egy félidő alatt bebiztosította a Böde-Gera tandem, előbbi két, utóbbi egy gólt szerzett, amire Molnár Gábor még a szünet előtt válaszolt, de a második félidőben már nem változott az eredmény.

A Haladás-Paks mérkőzés volt az egyetlen, aminek különösebben nem volt tétje egyik csapat számára sem, ezen a hazaiak 2-0 arányban győztek.

A késő esti meccsen a Videoton szerezte meg a vezetést Mészáros öngóljával, amit a Debrecen Könyves szép góljával még kiegyenlített, ám a második félidőben Scepovic és Hadzic góljaival 3-1-re elment a Videoton, a Loki pedig már csak faragni tudott a hátrányból Handzic révén, így 3-2 arányban vereséget szenvedett, és ezzel pillanatnyilag kiesőhelyen áll.

NB I. 29. forduló, eredmények

A bajnokság állása:

Helyezés Csapat Mérkőzések Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pontszám
Bp. Honvéd 29 16 5 8 16 53
Videoton FC 29 15 8 6 30 53
Vasas FC 29 14 5 10 12 47
Ferencváros  29 12 9 8 9 45
Szombathely 29 12 6 11 0 42
Újpest FC 29 9 12 8 1 39
Paksi FC 29 9 11 9 -1 38
Mezőkövesd 29 9 8 12 -12 35
MTK 29 8 11 10 -7 35
10  Diósgyőr 29 10 4 15 -17 34
11  Debrecen 29 9 7 13 -4 34
12  Gyirmót FC   29 4 8 17 -27 20

Rovatok