Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo egyszer a csúcson, majd maga alatt

2017. április 29., szombat 18:17 | aznap frissítve

A Real Madridnak jó esélye van a spanyol bajnokság megnyerésére, és a Valencia elleni mérkőzés után ez az esély meg is maradt (2-1). Egy mérkőzéssel még kevesebbet is játszottak a Barcelonánál, amivel pontegyenlőséggel vágtak neki a fordulónak.

Szombat délután a Real Madrid az előző, hét közepén játszott fordulóban kiálló csapatához képest a legerősebb kezdővel állt fel, és bár nem játszott a múlt héten megsérült Bale, őt tökéletesen pótolta James. Ugyancsak kimaradt a kezdőből a hétközi fordulóban megoldásaival a fél világot elkápráztató Isco sem. 

Néhány napja néztük, hogy a Barcelona és a Real közül az utóbbinak vannak nehezebb meccsei hátra a bajnokság végéig, de a 35. fordulóban a Valencia csak ráijeszteni tudott a Realra, de nem jelentett akadályt. A valenciaiak a 12. helyen tanyáznak a tabellán, de ennél jóval több van ebben a csapatban, és szombaton délután a Bernabéuban már az első percben hatalmas helyzetet is alakítottak ki. A kapus indításából kiugrott Santi Mina, Nacho rosszul ért a labdába, így a támadó megindulhatott a kapu felé. Előbb a kapusba, majd a kipattanót kapufára lőtte. Nagy helyzet volt.

Ezután viszont a Real Madrid átvette a mérkőzés irányítását. James, Modric, Casemiro és Marcelo mozgatta a csapatot. Ronaldo alig volt észrevehető, a másik szélen inkább Jamesnek jött össze a nagy gólszerzési lehetőség, a szélről elvégzett szabadrúgása után a labda viszont elkerülte a hosszú felső sarkot. 

Egy perccel később azonban már nem az ő, hanem a fokozatosan a világ egyik legjobb szélsőjévé váló Carvajal beadása érkezett, Ronaldo pedig gyönyörűen szakadt le a védőjéről, és hat méterről a kapuba fejelt.

Real Madrid vs. Valencia (1:0) Ronaldo fejes gólja

Ronaldo hat bajnoki óta nem lőtt gólt, most nagyot ünnepelt a közönséggel. Megérdemelt volt a Real vezetése, de a másik oldalon még Munir lőhetett egy szépen felépített támadás után, a labda itt is alig kerülte el a kaput. 

A második félidő elején ismét a Valencia pörgött fel jobban, tíz perc után azonban megint a Real jutott előnyhoz, vagyis juthatott volna. James, Marcelo, Benzema összjáték után a francia eltolta a védője mellett a labdát a büntetőterületen belül, de szinte kihagyhatatlan gólhelyzetben csak a hosszú kapufát találta el. Támadásban maradt azonban a Real, és ennek eredményeképpen Modricot lerántották. A játékvezető büntetőt ítélt. Diego Alves kapus a spanyol bajnokság legjobb tizenegyesfogója, Ronaldo eddig háromszor lőhetett neki tizenegyest, amelyekből csak egy ment be. Most a negyedik is kimaradt, a kapus megfogta Ronaldo nem túl erős és nem is jól helyezett lövését. 

Rea-valenc

A félidő közepén Zidane támadókat cserélt, Benzema helyett Morata, James helyett pedig Asensio érkezett. Felpörgött a Real, de a helyzetek nem akartak összejönni, sőt előbb Ronaldo középre gurítása után Morata lőtt luftot, majd további kaotikus jelenetek alakultak ki a valenciai kapunál. Asensio beadása után Ronaldo és a valenciai védő, Lato egymásnak ütköztek, és nekiugrottak a kapufának, ápolni is kellett őket.

Néhány perccel később, a 82. percben pedig a futball örök törvénye szerint a Valencia ki is egyenlített. Casemiro szabálytalansága után Parejo lőhetett szabadrúgást 25 méterre a kaputól és csodálatosan lőtte ki a rövid felső sarkot, Navas kapus csak beleérni tudott. Az 1-1 után mintha az életükért kezdtek volna játszani a madridiak, és a 86. percben be is szántották a Valenciát. Marcelo érkezett a hosszún Morata beívelése után, majd a labdával befelé húzott két védő mellett, és jobbal a hosszúba lőtt. A végére maradt a 2-1.

Győzelme után a Madrid ideiglenesen átvette az elsőséget a bajnokságban, mivel a Barcelona csak éjjel játszott.

Méghozzá az Espanyol ellen "idegenben", azaz városi derbi rendeztek az RCDE Stadionban. A mérkőzésen egészen az 50. percig kellett várni a Barcelona első góljára, de aki szereti a vicces találatokat, annak egészen biztosan megérte kitartani a tévé előtt. Az Espanyol játékosa ugyanis ritkán látható, gyönyörű, félpályás kiugratással indított, csakhogy ő hazaadásnak szánta a labdát. Amire Suarez csapott le, és ezzel meg is tört a jég:

Suarez első gólja - Espanyol vs. Barcelona (0:1)

 A 76. percben Rakitic duplázta az előny egy okos góllal:

Rakitic gólja - Espanyol vs. Barcelona (0:2)

A slusszpoén viszont még hátravolt, a 86. percben ugyanis az Espanyol védője fenomenálisan nagy lufttal hozta helyzetbe Suarezt, aki nem hibázta el az ajándékot. Ezt a jelenetet nagyon rossz lesz a hátvédnek visszanéznie.

Suarez második gólja - Espanyol vs. Barcelona (0:3)

Az eredmény azt jelenti, hogy a Barcelona és a Real Madrid továbbra is egyenlő ponttal áll a táblázat elején, ám utóbbi csapat egy meccsel kevesebbet játszott.

Rovatok