Index Vakbarát Hírportál

Távoli bomba, kapufás pipák és egy csodaszép öngól az NB I.-ből

2017. május 7., vasárnap 12:25 | aznap frissítve

A magyar bajnokság szombati játéknapján tovább fokozódott a dráma, főként a kiesés elkerüléséért zajló harc lett hihetetlenül éles, míg a Vasas bajnoki cím után lassan a dobogónak is búcsút inthet.

A dobogóért hajtó Ferencváros a kiesés ellen küzdő MTK-t verte simán, 3-1-re az Hungária körúton. A meccs hamar eldőlt, az MTK szurkolóinak lényegesen több izgalmat jelentettek a korábbi, délutáni mérkőzések, a Mezőkövesd-Honvéd, Gyirmót-DVTK és DVSC-Újpest meccsek, a három vastaggal szedett csapattal vívnak ugyanis élethalál harcot a bennmaradásért (a Gyirmót már kiesett).

Utóbbi három meccsen történt egy és más, de először is nézzük Lovrencsics bombáját a Fradi-MTK-ról (ezzel lett 2-0).

A Honvéd egészen a szünetig 1-0-ra égett Kövesden, hogy aztán a második félidőben 5 gólt lőve fordítson Rossi csapata, ezzel a pokol szélére lökve Tállai András ötödik helyen telelő együttesét. Az első gólnál gólpasszt jegyző Lanzafame lőtte e vezetést jelentő másodikat. Az olasz kiosztott jó párt bringacselt, majd tökéletesen kilőtte a pipát. Kapufásan, ahogy illik.

 Csapattársa, Bobál Dávid sem akart lemaradni, a Kispest ifjú védője egy szép Holander passzt követően balról tört be a tizenhatosra, majd ő is kiosztott egy látványos biciklicselt, végül két kapufás gólt vágott a hosszú felsőbe.

A vereséggel a Mezőkövesd pontegyenlőségben maradt az MTK-val a jobbik kiesőhelyen, de jelen állás szerint az MTK maradna bent. Harmadikként egyébként a DVTK is ott van mellettük, mivel Bódog Tamás csapata hatalmas lehetőséget elszalasztva csak döntetlent játszott a már biztos kieső Gyirmót vendégeként.

A Debrecen viszont az Újpest elleni győzelmével "átugrotta" ezt a három csapatot, és immár két pont távolságra áll előttük a nyolcadik helyen. 

Ezt leginkább Jonathan Herisnek köszönhetik, az Újpest kiválósága (egyébként tényleg) ugyanis egy ritka szerencsétlen, ám annál látványosabb távoli fejessel mattolta saját kapusát, ami elég is volt a DVSC győzelméhez.

Ki tudja, mit akarhatott?

 Önnek melyik gól tetszett a legjobban?

  • 277
    Heris talányos fejese
  • 187
    Lovrencsics bombája
  • 112
    Lanzafame biciklizős pipája
  • 45
    Bobál Dávid két kapufás pipája

(Köszönet Deutsch Tamásnak, hogy felhívta a figyelmet a cikk korábbi változatában meglévő pontatlanságokra.)

Rovatok