Index Vakbarát Hírportál

65 vereséggel jön Bilbaóból az új Barca-edző

2017. május 23., kedd 16:04

Jövő hétfőn, két nappal a szombati Barcelona–Alaves Spanyol Kupa-döntő után a Barcelona bejelenti, hogy Ernesto Valverde, a Bilbao jelenlegi trénere lesz a csapat új edzője – írja a Mundodeportivo.es és más spanyol oldalak.

Az 53 éves exfutballista 1988 és 1990 között játszott a Barcában, KEK-et is nyert az egyesületnél, de csak kiegészítőember volt Johan Cruyff keretében. 2002-ben kezdett edzősködni a Bilbaónál, 2005-ig maradt első ciklusában, majd két évig az Espanyolt irányította. 2007-ben csak tizenegyesekkel kapott ki velük az UEFA-kupa döntőjében, a Sevillától.

2009-ben, 2011-ben és 2012-ben görög bajnok lett az Olympiakosszal, a köztes 2009–10-es szezonban a Villarrealnál volt, de fél év után menesztették. 2012 decemberében vette át a Valenciát, végigvitte velük az idényt, ám nem maradt, nyáron visszatért a Bilbaóhoz.

Itt négy szezon alatt nyert egy Spanyol Szuperkupát, épp a Barca ellen, 2015-ben. Otthon, az első meccsen 4-0-ra intézték el Messiéket, a visszavágó 1-1 lett. (Előtte a Spanyol Kupa-döntőben a Barcától kaptak ki, 3-1-re.)

A Bilbaóval az elmúlt négy évben nem túl fényes a mérlege, 65 vereséget szedett össze minden sorozatot tekintve, és csak a meccsek 48 százalékát nyerte meg, 212-ből 102-t. 2014-ben negyedikek lettek a bajnokságban, összejött a BL-indulás, de a csoportmeccseken búcsúztak. Egy év múlva 7., majd 5. és most újra 7. lett a csapat.

A Barcánál Luis Enrique helyét veszi át, aki három évet töltött a padon. Kettő plusz egy évre írt alá Valverde, hivatalosan július 1-jén kezdi meg a munkát. Első barátságos meccse július 22-én, a Juventus ellen lesz az amerikai túrán. Majd a Manchester Uniteddel és a Real Madriddal játszanak.

Rovatok