Index Vakbarát Hírportál

Holland edző váltja Rossit a Honvédnál

2017. május 28., vasárnap 09:21

Óriási meglepetésre a bajnoki cím megnyerése után azonnal lemondott posztjáról Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője, ám a csapat honlapjának vasárnap reggeli híréből kiderül, a döntés már pénteken megszületett, ekkor már el is búcsúzott egymástól az edző, illetve a csapat tulajdonosa, George F. Hemingway.

Olyannyira nem volt váratlan Rossi lépése a Honvédnál, hogy vasárnap már az utódot is bejelentették: a 49 éves holland Erik van der Meer veszi át a csapat irányítását júniustól.

A korábbi védő tíz éven át erősítette az FC Utrecht csapatát, de játszott a Real Murciában és az SC Veendamban is, összesen több mint 350 első osztályú és 18 Bajnokok Ligája-meccsen lépett pályára.

Edzői pályafutását 2002-ben kezdte az Utrecht ificsapatánál, vezetőedzőként 2009-ben debütált egy holland amatőr csapatnál, majd két katari csapat irányítása után az ukrán Metalurg Donyeck ificsapatához került. Dolgozott Malajziában a Frenz Unitednél, majd újra ukrán (Sztal Dnyiprodzerzsinszk) és katari (Qatar SC) csapatokat irányított mostani kinevezéséig.

A pro licenccel bíró edző hollandul, németül és angolul beszél.

Rovatok