Index Vakbarát Hírportál

Oroszország és a videóbíró is leégett a Konföderációs Kupán

2017. június 24., szombat 18:11 | aznap frissítve

Szombaton rendezték a Konföderációs Kupa "A" csoportjának harmadik, azaz zárófordulóját. A házigazda Oroszország Mexikóval, míg Portugália Új-Zélanddal találkozott. Mivel abban senki sem reménykedhetett, hogy a portugálok elveszítik a maguk meccsét, így az oroszoknak győznie kellett a továbbjutáshoz, míg Mexikónak a döntetlen is megfelelő eredmény lett volna.

Ennek megfelelően az oroszok kezdték sokkal aktívabban a meccset. El is jutottak két büntetőgyanús esetig, ám az elsőnél, amikor Zsirkovot akasztották – vagy inkább ő rúgott bele ellenfele lábába –, fel sem ajánlották a videózást a játékvezetőnek.

A második alkalommal meg visszanézhette ugyan a bíró, hogy mi történt, de úgy ítélte meg, hogy hiába találkozott a védő és a támadó lába, a dolog belefért.

Jegyezzük meg, hosszú távon a Konföderációs Kupa igazi tétje az, hogy miként vizsgázik a videóbíró. Azt kell mondjuk, hogy ebben a tekintetben nem állunk valami jól. Egyrészt, mert az egzotikus játékvezetői kar képtelen kezelni a helyzetet és képernyőről utólag ítélkezni (emlékezzünk csak a balhéra a Mexikó-Új-Zéland végén, ami után hat-nyolc sárgát és egy-két pirosat is ki kellett volna osztani, mindebből 5 perc videózás után lett egy darab sárga egy random kiválasztott játékosnak). A másik gond, hogy  videó ide vagy oda, a foci tele van nem egyértelmű helyzetekkel, és ilyenkor hiba videózgat a bíró, akkor sem tudja 100 százalékosan eldönteni.

Az oroszok becsületére szólt, hogy túl tudtak lépni az elmaradt büntetőkön, és a 24. percben megszerezték a vezetést Alekszandr Szamedov góljával. A Szpartak Moszkva játékosa nagyon okosan lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot, előtte viszont kétszer is nagy szerencséje volt a házigazdának, hogy a támadás során nála maradt a labda, így mondható, hogy valamit visszakaptak a sorstól.

Az oroszok nagy bánatára nem csak a sorstól kaptak vissza valamit, hanem a gólt is Mexikótól. Méghozzá alig pár perc múlva, Nestor Araujo ugyanis a 30. percben nagyon szép fejessel emelte át a kapust egy félpályás felívelést követően.

A félidő hátralevő részében a küzdőjelleg dominált, azaz szépen összerugdosták egymást a felek.

A második játékrészt az oroszok kezdték jobban, de csak egy méteres lesgólig jutottak, míg Mexikó egy némiképp szürreális góllal megszerezte a vezetést. Herrera a saját tizenhatosa előtt akkorát rúgott a labdába, amekkorát csak bírt, majd a másik tizenhatosnál az orosz kapus és a védő is meglehetős kényelmesen figyelte, amint kettejük között lepattant a labda, Lozano pedig mindkettejüket megelőzve jó 16 méterről a kapuba fejelt.

Hamarosan végleg vége lehetett volna az oroszok tornájának, mivel Mexikó meglőtte a harmadik gólját is, ám ezúttal a videóbíró percei következtek. A rendszer jól vizsgázott, kiszúrta a mexikói lest, így maradt az egygólos vezetés.

A 68. percben aztán gyakorlatilag eldőlt a találkozó, Zsirkov, aki az első félidőben egy tizenegyes eljátszásával, illetve Vela mellkasba talpalásával már tett azért, hogy megjegyezze a bíró, ezúttal lekönyökölte Layúnt, amiért megkapta a piros lapját.

Emberhátrányba két gólt szinte biztos volt, hogy nem rúg a házigazda, inkább az maradt a kérdés, hogy Mexikó megússza-e sérülés nélkül. Az oroszoknál mintha elszakadt volna a cérna, kőkemény szabálytalanságokkal fejezték ki csalódottságukat. Szerencsére hamarosan lehiggadtak és beletörődtek az elkerülhetetlenbe, Mexikó pedig már nem nagyon erőltette a játékot, így a vége 2-1 maradt.

Eközben a csoport másik meccsen Portugália 4-0-ra verte Új-Zélandot, így első helyen az Európa-bajnok jutott tovább, míg másodikként Mexikó.

Rovatok