Index Vakbarát Hírportál

Egy védelmi hiba döntött a tartalékos németeknek

2017. július 2., vasárnap 22:05

A világbajnok Németország és Dél-Amerika bajnoka, Chile játszotta a Konföderációs Kupa szentpétervári döntőjét.

Chile kezdett aktívabban, a 20. percben aztán első kapuralövéséből gólt szerzett a 24,5 éves átlagéletkorú csapattal felálló Németország. Igaz kellett ehhez az is, hogy Diaz rossz irányba forduljon, Timo Werner kiolvasta a gondolatát, elvette tőle a labdát, de nem lőtt kapura, hanem középre passzolt Stindlnek. A Gladbach csatárának nem volt nehéz dolga, hogy az üres kapuba passzoljon.

Draxlernek volt egy lövésre a tizenhatosról, Goretzka is nagy helyzetbe került, de mivel kimaradt, így a félidőben csak egy gól volt a különbség.

Chile a fordulás után nagy erőkkel próbálkozott, voltak helyzetei, hat perccel például a vége előtt a két csereember alakított ki nagy lehetőséget, Puch az alapvonalról adott vissza, Sagal azonban hét méterről nem találta el a kaput sem.

A 95. percben 23 méterre a kaputól végezhetett el szabadrúgást Sanchez, a bal kapufa mellé tartó labdát Ter-Stegen ütötte ki. Ez volt az utolsó esély, Németország történetében először megnyerte a Konföderációs Kupát. 2003 után van újra európai győztes, akkor a franciák nyertek.

Németország pénteken Weiser fejesgóljával az U21-es Eb-t nyerte meg.

Konföderációs Kupa, döntő:

Rovatok