Index Vakbarát Hírportál

Kettős vereséggel esett ki a BL-ből a Honvéd

2017. július 19., szerda 23:15

Az idegenbeli játék alapján még a 2-1-es vereség ellenére is bizakodhatott a Budapest Honvéd a Bajnokok Ligája selejtezőjében az ellen a Hapoel Beer-Seva ellen, amely tavaly az Internazionalét és a Southamptont is verni tudta. A visszavágón viszont nem alakult jól a kezdés, az izraeli csapat nagyon megnyomta az első félidő elején, így 16 perc után már 2-0-ra vezettek. Előbb John Ogu passzolt üres kapuba egy kipattanó labdát, majd Anthony Nwakaeme talált be egy távoli csavarással.

Innen még sikerült felállni a nehéz helyzetbe került Honvédnak, folyamatosan vették át az irányítást, bár a továbbjutástól végig messze voltak, hiszen 4-2-re kellett volna fordítaniuk a harmadik selejtezőkörhöz. Ha ez nem is, legalább az egyenlítés meglett nekik.

Az első félidő végén Davide Lanzafame harcolt ki egy büntetőt a tizenhatos sarkánál, majd ő maga lőtte be a tizenegyest nagyon higgadtan. A második félidő közepén, némi Honvéd-fölény után Baráth Botond egyenlített egy szerencsés találattal: a kapu előtt pattogó labdát furcsa, félig ollózó mozdulattal húzta be a gólvonalon túlra.

18 perce maradt a Honvédnak, hogy kisebb csodával esetleg rúgjon két gólt a továbbjutáshoz, de a végére túlzottan kinyíltak, ezt pedig Nwakaeme ki is használta, hat perccel a vége előtt hideg fejjel fektette el Ivan Lovicsot, majd laposan Gróf mellé helyezett távolról.

A Honvéd így kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől, ám a kupaszezon még nem ért véget a magyar csapatok számára: csütörtökön a Videoton és a Ferencváros is pályára lép az Európa Ligában. A fehérvári csapat 3-0-s előnnyel fogadja az észt Nomme Kaljut, a Fradi viszont 4-2-es hazai vereség után utazik a dán Midtjyllandhoz.

Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2-3 (1-2)

Bozsik Stadion, 200 néző, v.: Davide Massa (olasz)

Továbbjutott: a Hapoel Beer-Seva kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

gólszerzők: Lanzafame (45+2., 11-esből), Baráth (76.), illetve Ogu (12.), Nwakaeme (16., 84.)

sárga lap: Nagy G. (26.), Laczkó (69.), Bobál D. (72.), Baráth (90.)

A BL második selejtezőkörének eredményei és a harmadik selejtezőkörének párosításai

A 2. kör eredményei

Ludogorec (bolgár)-Zalgiris (litván) 4-1 (1-1)

    Tj.: a Ludogorec 5-3-as összesítéssel.

Rosenborg (norvég)-Dundalk (ír) 2-1 (1-1, 1-1, 2-1)

    Tj.: a Rosenborg 3-2-es összesítéssel.

FC Köbenhavn (dán)-Zilina (szlovák) 1-2 (0-1)

    Tj.: a Köbenhavn 4-3-as összesítéssel.

Kukesi (albán)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 2-1 (2-0)

    Tj.: a Sheriff Tiraspol, 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.

Dudelange (luxemburgi)-APOEL (ciprusi) 0-1 (0-1)

    Tj.: az APOEL, kettős győzelemmel, 2-0-s összesítéssel.

Legia Warszawa (lengyel)-IFK Mariehamn (finn) 6-0 (3-0)

    Továbbjutott: a Legia kettős győzelemmel, 9-0-s összesítéssel.

Maribor (szlovén)-Zrinjski (bosnyák) 1-1 (1-1)

    Tj.: a Maribor, 3-2-es összesítéssel.

Red Bull Salzburg (osztrák)-Hibernians FC (máltai) 3-0 (2-0)

    Tj.: a Salzburg kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.

Celtic Glasgow (skót)-Linfield (észak-ír) 4-0 (1-0)

    Tj.: a Celtic kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel.

Budapest Honvéd - Hapoel Beer-Seva (izraeli) 2-3 (1-2)

    Tj.: a Beer-Seva kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

A 3. kör párosításai

Bajnokok ága:
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Ludogorec (bolgár)

Viitorul (román)-APOEL (ciprusi)

Red Bull Salzburg (osztrák)-HNK Rijeka (horvát)

Qarabag (azeri)-Sheriff Tiraspol (moldovai)

Partizan Beograd (szerb)-Olimpiakosz (görög)

Slavia Praha (cseh)-BATE Boriszov (fehérorosz)

Asztana (kazah)-Legia Warszawa (lengyel)

Maribor (szlovén)-Hafnarfjördur (izlandi)

Köbenhavn (dán)-Vardar Szkopje (macedón)

Celtic Glasgow (skót)-Rosenborg (norvég)

Nem bajnokok ága:

FCSB (román)-Viktoria Plzen (cseh)

Nice (francia)-Ajax Amsterdam (holland)

Dinamo Kijev (ukrán)-Young Boys (svájci)

AEK Athén (görög)-CSZKA Moszkva (orosz)

FC Bruges (belga)-Istanbul Basaksehir (török)

Rovatok