Index Vakbarát Hírportál

Eddig nem tette túl boldoggá Dárdait a Hertha

2017. augusztus 2., szerda 10:45

Dárdai Pál Herthája két felkészülési meccset – az angol Aston Villa és a Liverpool ellen – vesztett el úgy, hogy öt kapott gól mellett egyet sem sikerült rúgni. A csapat egyik meccsen sem játszott kifejezetten jól, Dárdai szerint elsősorban a letámadás hatékonyságán kell javítani.

Az egész a letámadásról szól. Muszáj azonnal reagálnunk az elvesztett labdákra. Az előző két meccs nem tett elégedetté

- mondta Dárdai a német Bz-berlin.de szerint.

Különösen a Liverpool ellenni meccs miatt lehet mérges, ugyanis a bekapott három gólból kettő is a gyenge letámadás miatt született. Az elsőnél egy egyéni hiba miatti labdaszerzést nem tudott kivédekezni a csapat, pedig a liverpoolos Georginio Wijnaldum távoli, gyengécske lövését azért nem lett volna lehetetlen blokkolnia három embernek. A második hasonló gólnál pedig a Barcelona által 100 millióért csábított Philippe Coutinho úgy adott félpályás gólpasszt, hogy öt Hertha játékos kóricált körülötte.

A német első osztályban szereplő Hertha az első tétmeccsét augusztus 14-én játssza a Hansa Rostock ellen a kupában, majd 19-én hazai pályán a Stuttgart ellen rajtol a Bundesligában. Addig még két két edző meccse lesz a berlinieknek: szerdán az azeri Neftci Baku, szombaton pedig a török Galatasaray lesz az ellenfél.

Rovatok