Index Vakbarát Hírportál

Súlyos statikai problémák miatt fél évet csúszik a Vidi-stadion átadása

2017. augusztus 18., péntek 11:54

A főépület súlyos statikai problémái miatt január helyett csak jövő júniusban készül el Székesfehérváron az új Sóstói Stadion, áll az MTI közleményében. A városi önkormányzat honlapjának beszámolója szerint a közgyűlés pénteki ülésén több szakértő véleménye alapján döntöttek arról, hogy a Sóstói Stadion főlelátóját újraépítik, mivel statikailag nem biztonságos, ezért vizsgálni fogják a 11 évvel ezelőtti építést is.

Az alapterv az volt, hogy az épületnek ezt a részét integrálni szerették volna a stadionba. „Senki nem számított arra, hogy egy 11 éves létesítmény gyakorlatilag használhatatlan statikai állapotban van, azonban kiderült, hogy sajnos teljesen alkalmatlan a további használatra” – olvasható az állásfoglalásban.

A problémával a műszaki ellenőr megkereste az önkormányzatot, amely több vizsgálatot indított, ezek pedig megerősítették a szakember megállapításait. A szerkezetet nem lehet felújítani, így a biztonsági szempontok figyelembevételével az a döntés született, hogy teljes egészében lebontják és újjáépítik az épületrészt.

A beruházás eredeti határideje 2018 januárja volt, az új határidő pedig 2018. június vége. A közgyűlésen elhangzott, hogy ha ez a probléma nem lenne, akkor a stadion időben, az eredeti költségvetéssel elkészült volna.

Ebből pedig egyértelműen arra lehet következtetni, hogy nő a költségvetés is, amelyet tavaly novemberben 14,3 milliárd forintra terveztek. A Strabag által vezetett, több cégből álló konzorcium építi a stadiont. 

„Az első pillanattól kezdve folyamatos az egyeztetés a Videoton FC és a város között – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. – Hetente rendszeresek a műszaki kooperációk, amelyen a klub is mindig jelen van, másfél héttel ezelőtt pedig személyesen is tájékoztattam a tulajdonost a főlelátó problémáiról. Türelmet és megértést szeretnék kérni a szurkolóktól, hiszen nem kellemes a hazai mérkőzésekre is utazni.”

Rovatok