Index Vakbarát Hírportál

Nagy fogás lehetne a Valencia Xavija, de már elkelt

2017. szeptember 25., hétfő 20:37

3-2-re verte a Valencia a Real Sociedadot idegenben vasárnap este a spanyol bajnokság 6. fordulójában, és még mindig veretlen. Két iksz mellett - az egyik a Real Madriddal idegenben - négy győzelme van, a tabellán negyedik.

Az új edző, Marcelino nagyon jó kis csapatot rakott össze a lassan 10 éve vegetáló klubnál, egyik erőssége egy 20 éves portugál.

Goncalo Guedes készítette elő két góljukat, nem is akármilyen passzokkal.

Az elsőnél már a kapust is kicselezte, de nem kapura gurított, mivel ki volt szorítva - ráadásul már egy védő is beért a vonalra -, hanem érkező társának, aki sehogy sem tudta volna kihagyni. Nehéz passz volt, valószínűleg ő sem volt biztos benne, összejön, de tökéletesen sikerült.

2-2-nél jött Guedes újabb gólpassza, ez még nehezebb volt: lendületben tette vissza két védő között, jobb külsővel a labdát. Tiszta ziccerben volt, de az érkező középcsatáruk még nála is jobb helyzetből lőhetett, így abszolút ziccert tudott kialakítani.

Nézzék, hogy megfeszül Guedes teste, mert a mozdulat kvázi természetellenes, ezt nagyon könnyű lett volna elszúrni. Rá is lőhette volna ballal, de az a kevésbé ügyes lába, és mivel volt lehetősége, inkább tutira ment, passzolt.

Nagyon nagyon kevés futballista van még a topbajnokságokban is, aki ilyen szituációban ilyen jól és önzetlenül tud gondolkozni.

Guedes Benfica-nevelés, és ugye felmerülhet, hogy a srácnak nem a Valencia lesz az utolsó klubja, hova mehetne tovább?

Már ő is a PSG-é.

Januárban szúrta ki az ottani edző, Unai Emery, és vetette meg azonnal, csak fél év után nyáron lepasszolta kölcsönbe a spanyoloknak, mivel a neymaros-mbappés nagybevásárlása után csak a padon adhatott volna neki helyet.

Rovatok