Index Vakbarát Hírportál

Robben nem volt hajlandó kiállni Ancelotti mellett

2017. szeptember 28., csütörtök 13:13

A Bayern szélsőjét a Paris Saint-Germain elleni 3-0-ra elveszített Bajnokok Ligája csoportmérkőzés után faggatták az újságírók.

A szerda esti meccset a padon kezdő, és csak az utolsó 20 percre beálló holland futballista nem volt hajlandó megvédeni edzőjét, amikor erre vonatkozó kérdést kapott.

Robben elmondta, szerinte egy ilyen vereség után az a legfontosabb, hogy ebben a helyzetben is csapatként kell viselkedniük. Amikor Ancelotti és a csapat viszonyáról kérdezték, így felelt:

Hogy Ancelotti mögött állunk-e? Erre a kérdésre nem válaszolok.

Csapata PSG elleni produkciójáról beszélve szintén nem úgy tűnt, hogy minden rendben volna a müncheni öltözőben:

"Fájdalmas vereség volt, erről beszélhetünk, de a kezdőcsapatról, amit az edző összerakott, arról nem mondanék semmit. Egyetlen szó is túl sok lenne."

"Az a fontos, hogy egy csapat vagyunk, meg kell nyugodnunk. Bárki, aki hangot ad az elégedetlenségének, az nem segít a csapat helyzetén."

Mint ismeretes, a Bayern olasz edzője kapcsán nyár vége óta makacsul tartja magát a hír, hogy a szezon végén távozik Münchenből, sőt már az utódját is megtalálni vélte a sajtó, a Hoffenheimet vezető Julian Nagelsmann személyében. Hogy ezekben a híresztelésekben mennyi igazság van, az erősen kérdéses, de az biztos, hogy sem a szerda esti eredmény, sem Robben nyilatkozata nem javított a helyzeten.

Rovatok