Index Vakbarát Hírportál

Dárdaiék 0-2-ről egyenlítettek a Bayern ellen

2017. október 1., vasárnap 15:46

Zavaros időszakban találkozott Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a címvédő Bayern Münchennel vasárnap, hiszen a vendégeknél hét közben rúgták ki a Paris Saint-Germain elleni vereség után Carlo Ancelottit egy állítólagos játékospuccs után. A Bayern kispadjára időszakosan Willy Sagnol ült le, egyből vissza is tette a kezdőbe Arjen Robbent és Franck Ribéryt, akik a hírek szerint a zendülést vezették.

Az első 15-20 perc alapján úgy tűnt, hogy Sagnol alatt kicsit megnyugodott a Bayern, hamar, a 10. perc előtt vezetést is szereztek – Jerome Boateng beadásánál maradt teljesen üresen Mats Hummels, aki 11 méterről fejelt gólt –, majd a videóbírónak köszönhetően egy tizenegyest is megúsztak a bajorok.

Javi Martínez belépőjéről derült ki, hogy nem Vladimír Daridát, hanem a labdát találta el először, így jogosan vonta vissza a bíró első ítéletét.

A Hertha az első fél óra végére jóval aktívabb lett, de gólhoz nem jutottak. A második félidő legelején viszont úgy tűnt, a Bayern eldöntötte a meccset, amikor Robert Lewandowski egy megnyert fejpárbaj után meglőtte a második gólt.

Dárdai viszont valahogy összerántotta csapatát, és Lewandowski gólja után két perccel Haragucsi Genki kezdett nagy szólóba, a tizenhatoson kívülről indulva átvágott a kapu előtt, majd a középen üresen érkező Ondrej Duda elé tálalt, aki könnyű gólt szerzett.

Öt perccel később a Hertha veteránja, Salomon Kalou egyenlített ki – egy beívelt szabadrúgásnál, kezezés gyanús helyzetből került a labda az elefántcsontpartihoz, aki sípcsonttal beleérve is gólt szerzett.

A folytatásban újabb gól már nem jött, így sorban 13. meccsen nem tudta megverni a Hertha a Bayernt, de a 0-2-ről felállással együtt így is elégedett lehet Dárdai Pál. A Bayern sorbab második bajnokiján ikszelt 2-0-s előnyt elbukva. A 2-2-es meccs után a Bayern a második, a Hertha a 10. helyen áll hét forduló után.

A meccsen Franck Ribéry súlyosnak tűnő sérülst szenvedett, rosszul lépett, és csak segítséggel tudta elhagyni a pályát.

A Hertha-Bayern előtt a szezon első vereségét szenvedte el a Hoffenheim, idegenben kaptak ki 3-2-re a Freiburgtól.

Eredmények, Bundesliga 7. forduló

SC Freiburg-1899 Hoffenheim 3-2 (2-1)

Hertha BSC-Bayern München 2-2 (0-1)

1. FC Köln-RB Leipzig 1-2 (0-1)

(Gulácsi végigvédte a meccset a lipcsei kapuban.)

szombaton játszották:

Hamburger SV-Werder Bremen 0-0

Augsburg-Borussia Dortmund 1-2 (1-2)

Eintracht Frankfurt-VfB Stuttgart 2-1 (1-0)

Borussia Mönchengladbach-Hannover 96 2-1 (0-0)

VfL Wolfsburg-FSV Mainz 05 1-1 (0-0)

pénteken játszották:

Schalke 04-Bayer Leverkusen 1-1 (1-0)

Rovatok