Index Vakbarát Hírportál

Dárdai megint kihúzta a bajból a Herthát - és saját magát is

2017. október 28., szombat 17:25

10 nappal ezelőtt arról beszélt Dárdai Pál, hogy a bajnokságban 4 pontot szeretne, és ha a hazai valamint a nemzetközi kupában is nyernek, akkor jó irányba lehet terelni még ezt a szezont.

A két kupameccsen kilátástalan játékkal szenvedett vereséget csapata, a bajnokságban viszont hozta azt a négy pontot, amivel simán a mezőny közepén vannak a berliniek.

A Köln elleni szerdai kupavereség után 20 szurkoló megvárta a csapatot, hogy beszélgessenek egy kicsit, a magyar tréner ebben semmi kivetnivalót nem látott, mert a pénzükért a drukkerek érthetően többet szeretnének látni.

A 41 éves Dárdai most visszanyúlt az alapokhoz, határozottan védekezett a csapata, két szögletből pedig megnyugtató előnybe kerültek a második félidő elejére. Plattenhardt beívelése után Stark érkezett az ötös sarkára, és egy ívelt fejessel küldte a labdát a hosszú sarokba.

A második félidőben Weiser sarokrúgására Rekik érkezett a legjobb ütemben, és két védő között fejelte a labdát a kapu jobb oldalába.

Szeptember huszadika után újra nyert a Hertha a Bundesligában, és ezzel a 10. helyen áll.

A klubrekordokkal induló Dortmund érezhetően megtorpant, az októberi bajnokit nem nyert, a Bayern átveheti a vezetést a tabellán, ha legyőzi a Lipcsét az esti rangadón.

Eredmények:

Nyitókép: Dárdai Pál Marvin Plattenhardtnak magyaráz a Hamburg elleni meccsen (Selim Sudheimer/Bongarts/Getty Images )

Rovatok