Index Vakbarát Hírportál

Megvan az év első bajnok magyar futballistája

2017. november 5., vasárnap 13:08

Az utolsó, a 33. fordulót rendezték Kazahsztánban, magyar idő szerint vasárnap délelőtt. Az FC Asztanának nyernie kellett a bajnoki címhez, ezt meg is tette, 2-0-ra verte az FK Akzsajik csapatát, ezzel elnyerte története negyedik bajnoki címét, 2014 óta csak az Asztana tud első lenni.

Kleinhesler László nem tudott pályára lépni sérülés miatt, ahhoz képest, hogy a bajnoki címről döntő meccs volt, elég kevesen foglaltak helyet a lelátón. A magyar válogatott négy meccset játszott a szezonban, mielőtt megsérült.

A Kajrat Almati, amelynek kezdőcsapatában ott volt Elek Ákos, még előzhetett volna az utolsó fordulóban, de az Asztana győzelmével már okafogyottá vált, de azért 3-2-re legyőzték az Aktobét. Elek a 74. percig volt a pályán. A Kajrat a második helyen végzett a bajnokságban, a magyar válogatott védő a szezonban 27 meccsen szerepelt.

Az Asztana számára nem ért véget a szezon, még két meccse van az Európa Ligában a VIllarreal, és a Slavia Praha ellen. Jó eséllyel várják a folytatást, jelenleg a második helyen állnak az A csoportban.

Rovatok