Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo nem bírt gólt lőni, de a Real kijött a gödörből

2017. november 5., vasárnap 23:18

A Real Madrid egymás után két mérkőzésen kapott ki, de Zinedine Zidane edző és Cristiano Ronaldo is állította, nincs krízisben a csapat. A spanyol bajnokság 11. fordulójában az utolsó előtti helyen álló Las Palmas ellen ezt sikerült is bizonyítani egy 3-0-s győzelemmel.

A Real elég gyorsan megmutatta, hogy mekkora fölényben van, de Benzema az első ziccert a harmadik percben elrontotta, szép lassan belevezette a labdát a kapusba. A Real ezután is elég sok helyzetet dolgozott ki, de az akciók befejezése nem sikerült, Ronaldo is többször kapu mellé lőtt. 

A 41. percben aztán összejött az első gól is, szöglet után, egy megcsúsztatott labdát fejelt kapuba.  

A második félidőben már nem kellett ennyit szenvednie a Madridnak a második gólért, az 56. percben Asensio egy hatalmas erejű lövéssel talált be. Ezután is sorra jöttek a helyzetek, a Real összesen 23-szor lőtt kapura. Ronaldo is sokszor lőtt, de semmi nem jött össze neki a kapu előtt. A 74. percben viszont remek gólpasszt adott. A jobb szélen elfutva tökéletesen kanyarított a középen érkező Isco elé, aki ki is használta a ziccert. 

A Real azután nem is erőlködött nagyon, Zidane is gyorsan cserélt még kettőt, pihentette Kroost és Benzemát. 

A Real Madrid győzelmével 23 pontos, ezzel a harmadik a bajnokságban. A Valencia néggyel, a Barcelona nyolc ponttal vezet előtte.

  La Liga, 11. forduló:

    szombaton játszották:

    pénteken játszották:

Rovatok