Index Vakbarát Hírportál

Fontos Messi-csúcsot döntött meg C. Ronaldo

2017. november 22., szerda 08:11

A Real Madrid felhozó meccsé degradálta a keddi, nicosiai BL-mérkőzését az APOEL ellen, már szünetben 4-0-ra vezetett, a vége 6-0 lett.

279 nap után lőtt gólt a Bajnokok Ligájában Karim Benzema, kettőt is, és kétszer köszönt be Cristiano Ronaldo is. A csatárduónak így a szezonban öt BL-meccsen 10 gólja van, ötször annyi, mint a spanyol bajnokságban 12 kör után (1-1, azaz összesen 2).

C. Ronaldo újra megnyomja a BL-t, vezeti a góllövőlistát 8 góllal, és duplájával újabb rekordokat döntött a sorozatban.

Egy plusz érdekesség, ami nem rekord: az idényben bajnoki és BL-góljai 44%-át az APOEL-nek rúgta, négyet.

Felállított még egy időszakos rekordot kedden, ami nem a góljairól, hanem a gólpasszairól szól: Benzemának adott asszisztja a 34. gólpassza volt a BL-ben a 2007-08-as évadtól számítva, ennél többet senki nem osztott le az utóbbi 10 évben. (Messi 31-gyel áll.)

Ezzel talán leszámolhat azzal a sztereotípiával is, miszerint ő nem szeret passzolni, sőt, sokan önző futballistának tartják. Pedig, ugye.

(A számoknál a Transfermarkt.de adatait vettük figyelembe.)

Rovatok